Kanyar József: Harminc nemzedék vallomása Somogyról 1. (Kaposvár, 1967)
IX. A felszabadulás és az élet megindulása Somogyban (1944. dec. 1. - 1945. jún. 30.)
tek ki engem a falvakba, járási székhelyekre, hogy a földrendezés lebonyolítására szükséges intézkedéseket megtehessük. A tanács tagjait ellátták olyan útlevélpotló nyílt paranccsal, hogy ha a tanács tagjai vidéken vannak és szükség van közlekedési eszközre, akkor bármelyik orosz járművet igénybe vehetik és kötelezővé tette az összes szovjet parancsnokságnak, hogy a Födbirtokrendező Tanácsot a legnagyobb előzékenységgel, segítséggel lássák el.« Papp Sándor földosztó paraszt-tanácstag pedig az alábbiakban sűrítette össze a földosztással kapcsolatos élményeit: »Emlékszem arra, hogy bizonyos községekben, amikor kint jártunk, az volt a baj, hogy 20—30 holdas parasztok rábeszélték az egyszerű proletárokat, hogy könnyebben éltetek eddig, nem kell nektek föld, úgy sincs fogatotok; szerszámotok semmi, sokkal jobb lesz ez úgy, ahogy eddig volt. Nálunk eldolgoztatok eddig is, megfizettünk, megéltetek és ehhez hasonló. Hát ez persze nem ment végtelenségig, mert oda újból kimentek a koalíciós pártok kiküldöttjei és ott átreformálták a földigénylő bizottságokat és akkor határozottan, nyomatékosan ment és végre is lett hajtva. Amikor már én is bekerültem a Földbirtokrendező Tanácsba, akkor négy járásunk volt nekünk, elég sokat vidéken voltunk, hónapokon keresztül, úgyhogy önállóan, egyenként külön-külön jártunk tárgyalni, helyszínelni és egyebeket, tanúkat kihallgattunk, kijelöltünk. Voltak olyan esetek is, amikor egyik igénylő bizottság a másikkal még kést is fogott egymás ellen. Ezt le kellett vezetni hidegvérrel. Tapsonyban is volt ilyen eset. Erre azt tudtam csinálni, hogy bizalmiakat választattam velük és azokkal tárgyaltunk. És ott is békés úton megoldottuk, mindenféle harc nélkül, és nem is történt semmiféle verekedés. De ehhez hasonló esetek voltak. Azonban nem olyan egyszerű dolog volt abban az időben, ha kiment az ember vidékre, nem volt eleinte se vonat, se kocsiközlekedés, vagy olyan kocsik voltak, hogy az ember kilógott belőle és a lovak is olyan elnyűtt állapotban voltak, hogy amikor mi mentünk Igalba, egy roziga kocsira ültünk fel valamennyien, attól féltünk, hogy összerogy alattunk, két elnyűvödött ló húzta. Később, ha vonaton mentünk, annak meg nem volt ablaka, nem voltak ülései, a teteje átázott. Amikor megérkeztünk valahova, nem volt szállásunk, mert sajátmaguknak, a lakosságnak is alig volt ágya, takarója, ennivalója. Egy alkalommal az egyik községből, amely a frontvonalban volt, csak szovjet kocsival tudtunk hazajönni, mert vonat nem volt. Három napig ott rostokoltunk tétlenül — szegény tanítónak megettük mindenét, már attól féltem, hogy neki sem marad semmi, hiszen ők is nagy ínségben voltak. Őket a német hadsereg ugyanúgy kiélte, mint minket a menekültek, mert, hogy éhen ne pusztuljanak, megosztottuk a menekültekkel az élelmet. Hát ilyen volt a helyzet. Nem volt nagyon rózsás — de egy biztos: hogy emelt fővel, odaadó munkával csináltuk a földre- formot, odahatottunk, hogy tőlünk telhetőleg gyorsan és igazságosan osz- szuk ki a földeket.« Forrás: Kanyar József: Elsikkasztott földreform —■ megvalósult földosztás Somogybán. (1920, 1945.) Bp. 1964. Beszélgetés a szabadság első napjairól. Közli: Dr. Karsai Elek. Társadalmi Szemle. XX. évfolyam 4. sz. 131—132. oldal. 504
