Kanyar József: Harminc nemzedék vallomása Somogyról 1. (Kaposvár, 1967)
VII. Somogy vármegye a kapitalizmus korában (1850-1944) - C) Az ellenforradalom korszaka (1919-1944)
tézmény elhelyezését zavarónak és célszerűtlennek vélte, kérdést intézett Móra Ferenchez, a szegedi Somogyi Könyvtár és Városi Múzeum igazgatójához. A jeles író az alábbi levelet írta válaszul: »■Nagytekintetű Elnökség! 101 1927. sz. megkeresésükre tisztelettel tudatom, hogy a szegedi Kultúrpalotában a könyvtáron és múzeumon kívül semmiféle más kulturális intézmény nincs elhelyezve még vendégjogon sem. Eredetileg ugyan befogadta az 1896-ban készült épület a Dugonics Társaságot, az iskolaszéki irattárat és a Gazdasági Egyesületet is, azonban már öt év múlva valamennyitől megszabadultunk, a város tanácsa belátta, hogy a könyvtár és múzeum öncélú intézmény, amely a födele alá semmi mást be nem fogadhat a saját érdekei védelme nélkül s azóta nem is történt ilyen irányú kísérlet s most már nem is történhet, mert magunk sem férünk többé s a közel jövőben elkerülhetetlen lesz a második Kultúrpalota felépítése, amely kizárólag múzeumi célokat fog szolgálni, míg a könyvtárnak a mai épület marad. Kuriózumképpen említem meg, hogy a proletárdiktatúra alatt a kommunisták innen akartak egy szobát rekvirálni kaszinó céljaira, de velük is sikerült megértetni, hogy a kívánságuk képtelenség. Aminthogy minden terv az, amely a legkülönbözőbb kulturális intézményeket akarja összezsúfolni a könyvtárakkal és múzeummal s ha a vidéki kultúrintézmények ügye nem volna még mindig res nullius s legalább a múzeumok főfelügyelőségét restituálnánk, hivatalosan tiltakoznának az ilyen tervek ellen. Nem is szólva arról, hogy a könyvtár és múzeum csak úgy teljesítheti hivatását, ha, nem kell zselléreket fogadnia a portájára, csak arra mutatok rá, hogy közbiztonsági és tűzrendészeti tekintetben annyiszor sokszorozódik meg a veszélyezettség, ahány intézmény osztozik a helyen, természetesen közös felelősséggel, amit azonban baj esetén senki se vállal. Azt hiszem, Somogy vármegye közönsége elég áldozatkész arra, hogy kizárólag könyvtárának és múzeumának építsen palotát, amiben természetesen lehet és kell is lennie nagy előadóteremnek, amely képkiállítások céljára is használható. Az, hogy egyelőre a termek egy része üresen marad, ne bántsa a nemes eszme mozgatóit, mert meg vagyok győződve, hogy mindjárt az első években akkora lesz a gyarapodás, hogy az első deceniumra már a kibővítésről kell gondoskodni. A saját tapasztalatunkból tudjuk, hogy a közönség érdeklődésének az az alapfeltétele, hogy a múzeumnak saját hajléka legyen. Mihelyest ez megvan, mindjárt fölébred a muzeális kultúra szeretető, mindjárt jelentkeznek az adományozók, a letétek, az örökhagyók s mindjárt megindulnak a bejelentések a megyeszer te, előforduló cs telepekről, amelyek mindaddig veszendőbe mennek, míg a közönség azt nem látja, hogy van olyan hely, ahol megőrzik a leleteket és kiírják az adományozó nevét. S addig, míg az egész megye szeretete gyors gyarapodáshoz juttatja a gyűjteményeket, inkább maradjon üresen egy-két terem, semhogy idegen intézményeket telepítsenek be, amelyek azután nem akarnak kimenni s útjában maradnak a további fejlődésnek. Ami költségvetésünk adatait illeti, azok egyelőre aligha lehetnek irányadók egy most alapítandó múzeumra nézve. Mindazáltal szíves kívánságuknak eleget téve tudatom, hogy az 1927. évben a Kultúrpalota Szeged város költségvetésében 88 780 pengővel szerepel, amely összegben 21 312 P-t tesznek a személyi illetmények, 42 937 P-t a dologi kiadások (épület- fenntartás, fűtés, világítás), 16 000 P van felvéve a könyvtár gyarapítására és 8000 P a múzeum fejlesztésére. Abban a reményben, hogy meg416
