Kanyar József: Harminc nemzedék vallomása Somogyról 1. (Kaposvár, 1967)
VII. Somogy vármegye a kapitalizmus korában (1850-1944) - C) Az ellenforradalom korszaka (1919-1944)
244. 1921. február 15. A balatonkiliti házhelyigénylők panasza a veszprémi káptalan ellen A földre és a házhelyre éhes nép a földreform-rendelkezések bürokratikus útvesztőibe fulladt. A nagybirtok önző praktikája és kihívó packázása váltotta ki a balatonkiliti házhelyigénylők elkeseredett felhá- bordását is, amelyet az igénylők bizottsága nevében 136-an írtak alá és küldtek — mindhiába — Nagyatádi Szabó István földművelésügyi miniszterhez. »Nagyméltóságú Miniszter Ür! Kegyelmes Urunk! Alulírottak, mint Somogykiliti nagyközség számszerint 136 tagból álló házhelyigénylők csoportjának bizottsági tagjai azon alázatos kérelmünkkel járulunk a Nagyméltóságú Miniszter Ür kegyes színe elé, miszerint szíveskedjék égbe kiáltó panaszunkat meghallgatni. A múlt alkalommal felküldött kérvényünkre végre megjött a válasz egy a tabi járás főszolgabírája által kiküldött házhelyrendező bizottság képében, amely bizottság e hó 18-án szállt ki falunkba. Hittel, reménységgel, abban az édes tudatban vártuk, hogy jogos kérelmünk végre annyi huzavona után teljesíttetik. Becsületet vártunk, megértést, jóakaratot — s óh mivel találkoztunk! Az igénylők 75 százaléka részint a csaták tüzében megfordult, — részint hadiözvegy, részint apátián, anyátlan árvákból áll! Odavittük a bizottság elé rokkantságunkat, sebeinket, könnyeinket s minden erkölcsi értékünket, amely kérésünket méltányolja — s mégcsak a megérdemelt tisztelettel sem találkoztunk. Számszerint 116-an jelentünk meg a bizottság előtt. Tudjuk, hogy ilyen tömeggel tárgyalni nem lehet. Kiválasztattunk tehát alulírottak hatan bizottsági tagokul, akiknek hivatásunk volt képviselni az igénylők kérelmét. Már e bizottság megválasztása sem törvényesen ment végbe, mert ezt a járási bizottság önhatalmúlag, senkit sem kérdezve jelölte ki. — Mindazonáltal vállaltuk a megbízatást s a tárgyalást megkezdtük. — Nagyméltóságú Miniszter Ür! Előterjesztettük először is amam kérésünket, hogy a 116 igénylő a községgel párhuzamosan fekvő ún. Csárda-réten kéri a házhelyeket kiosztani. Megindokoltuk kérésünket azzal, hogy alkalmasabb hely a község körül nincs, mert az Isten is a rétet teremtette egy új utcának, amely községünket szépségében, rendezettségében emelné, s mindenképpen úgy egészségileg, mint gazdaságilag fejleszteni volna hivatva. — Erről a bizottság természetesen hallani sem akart, hanem ezzel szemben kijelölt nékünk két területet. Az egyik a község alsó részén a temető szomszédságában fekvő évszázados major, amely régente Dögtér volt, most pedig nem egyéb trágyahalmaznál. Erre a kis helyre volna kegyes a Veszprémi Káptalan 116 házat összezsúfolni, amely így megépítve nem lenne egyébb tűzfészeknél. Szerény véleményünk az, hogy a legtöbb szegény ember töméssel tud építeni (tégla hiányában), már pedig itt e trágyadombon ilyen építés teljességgel lehetetlen. A másik hely a téglavető körül terül el, amely egy mocsaras terület, mivel a Veszprémi Káptalan évtizedek óta e földből termel ki téglát. A szónak szoros értelmében tehát kihasználhatatlan. Legyen szabad itt azt is megjegyezni, 397
