Kanyar József: Harminc nemzedék vallomása Somogyról 1. (Kaposvár, 1967)

VII. Somogy vármegye a kapitalizmus korában (1850-1944) - A) Az abszolutizmus korszaka (1849-1866)

1866. A legrégibb somogyi újság 156. Amikor még a »szorgalomkocsi«: a delizsánsz 5 forintért szállítot­ta 16 órán keresztül bárkájában az utast Kaposvártól Balatonboglárig a járhatatlan jutái, pamuki és öreglaki utón, amikor a megyében először vetettek géppel kukoricát ts elsőnek mutatták be Kaposmérőben egy Ame­rikában élő hazánkfia konstruálta kapáló- és töltőekét, amikor a megye székvárosában megalakult az első dalárda és tornaegylet, amikor a gaz­dag csipkézetéi és nehézselyem toalettek — a hétköznapok szegénységét takarva — velencei karneválhoz hasonlóan ringtak a pécsi császári va­dászezred zenekarának és Bizi Ferkó cigány bandájának muzsikájára a fényes megyebálon, vette kezdetét a somogyi újság százados története. Roboz István lapalapító-szerkesztő kétszeri kérelmére a főtárnok­mester 1865. október 6-án engedélyezte a Somogy megjelenését. Csak­nem félesztendő telt el a lap első példányának 1866. március 6-án, ked­den Kaposvárott történt megjelenéséig. Nemrég került levéltárunkba annak a szerződésnek az eredeti pél­dánya, amelyet Roboz István felelős szerkesztő és kiadó lap tulajdonos 1866. január 6-án kötött Bittermann Ede könyvnyomdatulajdonossal a lap előállítására. A szerződés az előfizetéseik és a hirdetések díjainak összegét megosztotta a szerződő felek között, »vagyis a bejött összegek­nek a fele a szerkesztőt, fele pedig a lap kiállítóját illette«, amelyet min­den hét szombatján osztottak szét egymás között. A szerződés a szerkesztőnek előírta a lap »szellemi tekintetben való ellátását, az írók lap mellé való beszerzését«, a levelezők foglalkoz­tatását, valamint a második korrektúra elvégzését. A nyomdatulajdonos­nak pedig a lap heti egyszeri kiállítását kellett biztosítania megfelelő pa­pírral, betűkkel és festékkel, szakképzett és az első korrektúrát is elvég­ző személyzettel. A hetilapot — jóllehet a megye címét viselte fejlécén — dunántúli illetékességgel kívánta megjelentetni a szerkesztője. így a SOMOGY lényegében sohasem volt politikai hetilap, inkább »társadalmi közlönyként« hirdette Pannóniában a »humanizmus igéit« az az éles politikai viták helyett. A szépirodalom, a művészet, a politika, a kereskedelem és a »gazdászat« köréből merítő vegyes tartalmú hetilap a Somogy megyei Takarékpénztár, a Kaposvári Segélyegylet és Dalárda hivatalos közlönyként jelent meg. A lapot, annak kedvező indulása után 1867-ben már Dunántúl ak­kori »Mekkájában«: Nagykanizsán kellett nyomatni. A kaposvári nyom­dász: Bittermann Ede ugyanis elköltözött a városból és nyomdájának csak a romjait hagyta hátra azzal a kevés személyzettel, amely már kép­telen volt továbbra a hetilap »kellő csín és jó betűkkeli kiállítására.« így az 1867. december 18-án, már Fischel Fülöp gyorssaj tóján jelent meg Nagykanizsán. (Az elmaradt kaposvári nyomdai állapotokra jellemzően a megyei rabokkal dolgoztató Knézovicsén kívül más nyomda nem volt a 260

Next

/
Oldalképek
Tartalom