Kanyar József: Harminc nemzedék vallomása Somogyról 1. (Kaposvár, 1967)

VII. Somogy vármegye a kapitalizmus korában (1850-1944) - A) Az abszolutizmus korszaka (1849-1866)

amelyek mellett borzadva haladtak el az éjjeli utasok, mivel belőlük nem ritkán még a pandúrokat is puskatűz és lövöldözés fogadta. Természete­sen nem csak a csárdák voltak veszélyesek a közrend számára, hanem az erdők mélyén meghúzódó majorságok, a malmok, a csősz- és vadászlak óik, és a falusi korcsmák is. Noha e csárdák alig egy-két dülőnyire voltak a falutól, sokszor a mező közepén, a betyárok mégis gyakran látogatták azokat. Am a rendelet végrehajtása sem volt egyértelmű és sok-sok akadály­ba ütközött. Bár a birtokos földesurak szívesen megszabadultak volna a csárdákban rejtezkedő betyároktól és orgazdáiktól, mégis vonakodtak le­mondani regálé jogaikról: a csárdákban u. i. az ő boraikat mérték az ő bérlőik. Így azon sem csodálkozhatunk, hogy a készülő rendelet végre­hajtása ellen, jogaiknak megrövidítése címén, egyszerre tiltakozott a Kegyes Tanítórend csak úgy, mint Eszterházy Pál herceg, aki határozott óvást emelt a szuloki és istvándi csárdák bezárása ellen, mivel ezen csár­dákkal, — mint mondotta — a királyi kisebb haszonvételek gyakorlata is egybe volt kötve. A Felsősegesd és Csurgó közötti Balázsi csárda és a Szenta melletti Csatártói csárda a Festetics grófoké, a Kaszói csárda az esztergomi főkáptalané, a Kutyahegyi csárda pedig a Nicsíky grófé volt. Az összeírás szerint a csárdák — egyetlen kivételével —, közép és nagybirto­kosoké voltak, és pedig 24 nagybirtokosé, 15 középibirtokosé, 6 papi bir­toké, 2 pedig a kincstáré. Egy-egy csárda évi jövedelme 150—300 forint között mozgott. Előfordult az is, hogy pl. a körcsöngei és az endrőci er­dőkben, az ott nagyszámmal dolgozó pintérek miatt újra üzemeltetni kel­lett a korábban bezárt nagykondái csárdát, amelynek 250 forint volt a haszonbére. Ám nemcsak a királyi kisebb haszonvétellel felruházott korcsmál- tató jog, de a hetivásárok, — mint a híres s akkor még Somogyhoz tar­tozó sellyei hetivásár — miatt is »»kereskedelmi szükség« mutatkozott a csárdák fenntartására. A csárdákhoz a sertéskereskedők, a marhahajtók is ragaszkodtak. Környékük volt a hízott sertések pihenője, de az volt a soványak »megállapodási helye« is. Nem egyszer e csárdák voltak az uta­sok szállóhelyei és éjszakai menedékei is. Volt olyan uradalom, mint pl. a csurgói, amely a Csatártól és a Bocskádi csárdák befalaztatását nem mer­te magára vállalni, nehogy miattuk a betyárok az uradalmon bosszút áll­janak. Sőt voltak olyan közigazgatási és rendészeti vélemények is, ame­lyek a csárdák bezárása ellen harcoltak, miután azok üzemeltetését — egér és patkány fogóhoz hasonlóan — jó »csaléteknek és csodaszernek« tartot­ták a betyárok elfogására és kézrekerítésére. Melyek voltak a legveszedelmesebb somogyi csárdák, amelyeknek a lebontását és elpusztítását sürgette a főispán? A sömyai Réce csárda, a keréktói csárda (Zádor), a páléi csárda (Dombó), a Betsali csárda (Drává­tok), a sztárai, a nagyerdői, a nagyági (Sellye), a nagyhomoki (Drávafok és Tekla falu között), a pálgáti, a Lanka csárda (Lakócsa mellett), a Zo- koga csárda (Tótújfalu), a Viganvár, a Csillag csárda (Istvándi), és a nagydobszai Messzelátó csárda. Híres csárdák voltak a marcali járás területén a tüskevári, a kóczi, az aligvári, az eblaki, a fakosi csárdák, a babócsai járás területén a bóki, 251

Next

/
Oldalképek
Tartalom