Kanyar József: Harminc nemzedék vallomása Somogyról 1. (Kaposvár, 1967)
VII. Somogy vármegye a kapitalizmus korában (1850-1944) - A) Az abszolutizmus korszaka (1849-1866)
által okozott károk megtérítésére egyhangúlag kötél általi halálra ítéltettek. Mely, ekként hozott és a bécsi cs. k. katona parancsnokság által folyó évi február 27-én helybenhagyott ítélet folyó évi március 1-én mindkét vádlottnak Pesten délelőtti 10 órakor kihirdetvén, jolyó évi március 3-ik napján foganatosíttatott. Pesten, március 3-án 1853. Pest-Budai cs. k. katonai kerületi parancsnokság.-« II. 1886. május 25. Soltra Alajos kálvinista lelkész visszaemlékező levele Noszlopy Gáspár és társai kivégzéséről »Tisztelt Uram! Folyó hó 14-ről kelt bizalmas levelére, közbejött akadályok miatt, csak ma írhatom meg, s küldhetem válaszomat. Nem úgy áll a dolog, mintha nekem, ki Sárközy halálra való elkészítésével lettem megbízva, megengedtetett volna az Űjépületben boldogult Noszlopy Gáspár egykori csurgói tanulótársamhoz bejárni, s vele beszélhetni is. Hanem a tényálladék ez: Én be lettem rendelve csakugyan Noszlopy G. lelkivigasztalása végett a Neugebäudeba, ki az Széchenyi tér fele nyíló kapu melletti első szobában volt erős őrizet alatt letartóztatva, sőt, mint már akkor megtudtuk, halálra is ítélve. A rendelet értelmében csakugyan találkoztam szerencsétlen barátommal. Ámde — mikor láttam Gazsit, s különösen mikor látnom kellett, hogy e találkozás szemeiből könnyeket csalt ki, oly leírhatatlan fájdalom érzete fogott el, hogy majdnem elájultam. Minél fogva — hogy megszabaduljak e kínos helyzettől — arra a gondolatra jöttem, hogy megtagadom tőle, azt a külünben is általam elérzékenyültségemnél fogva nem végezhető szomorú funkciót, t. i. a halálra való készítést, — mire igen jó ürügyemül szolgált annak bizonyos tudása, hogy ő ágostai vallású protestáns, nem pedig helvét vallású, mint én. Erőt kellett tehát magamon venni, s tőle azt kérdezni: Micsoda vallású ön? Mire Gazsi azt felelte: protestáns. De hát a két prot. felekezet közül, melyikhez tartozik? Mire Gazsi azt válaszolván, hogy ágostai vallású, kijelentettem a bevezető tisztnek, hogy nincs competentiámban (hatáskörömben) őt halálra készíteni, mert ez, az illető lelkész, Székács úrra tartozik. így szabadultam meg én azon végtelen lelki kíntól, hogy egy szerencsétlen gyermekkori barátomat az erőszakos halálra, — akasztófára — kelljen készítenem. Mert elősejtelmem volt, hogy — ki még Sárközy vei szemközt is oly végtelen fájdalommal végeztem e szomorú tisztemet — el nem bírhatom azt többé, ugyanakkor még egy Noszlopy Gazsival is szemközt. És ezt annál is inkább tettem, mert több tapasztalataim bizonyították, hogy az egyszerű imádkozás és lelki vigasztaláson kívül — mint az őrtállók által is értett nyelven kellett tenni — semmi féle magánbeszédbe sem volt szabad elegyedni. Ezért nem is láttam többé én szegény Gazsit, csak akkor, mikor az Újépületből kiindultunk, és az akasztófa alatt. Elsőnek Sárközy, másodiknak Jubál — Kossuth Lajos gyermekei nevelőjük — harmadiknak Gazsi volt felállítva, szemközt mindegyik a részire felállított akasztófával. Tőlem tehát mintegy négy lépésnyire állott Székács úr mellett. 238
