Kanyar József: Harminc nemzedék vallomása Somogyról 1. (Kaposvár, 1967)
VI. Somogy az 1848/49. évi forradalom és szabadságharc idején (1848-1849)
Források: Országos Levéltár. Noszlopy Gáspár kormánybiztos iratai. 1299. rakt. sz. Közli: Barta István: Kossuth Lajos az Országos Honvédelmi Bizottmány élén. II. rész. 676—677. oldal. 126. 1849. április. Noszlopy Gáspár visszatérése Somogyba A két Noszlopy testvér merész vállalkozással a Szabadkán nyomtatott hirdetményekkel (»Polgárok! Ütött a feliszabadítástok órája!«) átcsúszva a laza osztrák őrhálóziaton elérte Somogy megye határát. Az eseményeket az alábbiakban örökítette meg Noszlopy Antal visszaemlékezéseiben: »A gondolat, hogy imádott szülőföldünkhöz közelgetünk, megkötöztetvén lépteinket,) szívünk is sebesebben dobogott, és a kitűzött hazafi vállalat sikerébe vetett remény egész kedélyünkre vidítólag hatott. — Ily érzülettel léptünk Jákó (Tolna) határába, hol egy földmivelő magyar embertől tudtuk meg, hogy ez Tolna megyében szélső falu. Örömünk gyermeki elragadtatásban tört ki! —• Elvezette tők magunkat a somogyi határhalmokig, hol ott — mint Robinson egykor — térdre omolva csókoltuk a földet, mely szülött megyénk határszélét képezé. Mondja a magas körök külmázos miveltje, »hogy a szegény paraszt nem tud magasan érzeni« — Oh, ha a honszeretet főuraink legtöbbjeibe, kiket hazánk vésze riasztott messze külföldre e honból, — vagy kik kéj- vadászatból utazva szórják a hazai kincseket idegen földön, — ha a polgári kötelesség érzete ily fokra emelkedett volna; akkor e honnak szolgaság, lealázó önkény keblén soha nem uralgott, — e nemzet anyagi, szellemi boldogságban tündökölt volna! Szülőföldünkön utazván, hű bajtársainkat alig bírtuk a népies hazafi daloktól, melyeket a kies ligetek visszhangzónak, visszatartani. Eszembe jutott a latin költő: »nescio qua natale solum dulcedine cunctos ducit«, (nem tudom miféle édes módon vonz mindenkit a hazai föld), honvárói írt mondata. — Kimagyarázhatatlan hatályú a szülőföld iránti vonzalom! — Sokfelé szóratván el már ekkor hirdetményeink, lecsillapítok az örömdalokat; a józan ész óvakodásra intett. E napon estvére Berkibe jutánk . . . E határ azért is emlékezetes előttünk, mert ennek erdejében egy sűrű völgyben ástuk el már ekkor veszélyünkre válandott fegyvereinket, — itt bocsátók szét tűzbe próbált híveinket, szétosztva a zsákokba gyúrt hirdetményeket, megköszönünk a haza, és megye érdekében velünk híven megosztott szenvedéseiket. — Utasítással ellátvák, könnyes szemekkel váltak el. — Az idvezítő Apostolai ily egyénekből állhatták! A társaság már csak 5 személyre olvadt le, ezekből állott: Noszlopyak, Kablár, Körmendy, és egy gombai Szabó Nagy József nevű önkénytes közvitézből. Szülőföldünk ellenséges katonák, és hazaellenes hivatalnokokkal fedeztetvén, pályánk veszélyesebbé vált; helyzete nagy óvakodásra intett... 222
