Kanyar József: Harminc nemzedék vallomása Somogyról 1. (Kaposvár, 1967)
V. Somogy vármegye a török kiűzésétől a polgári forradalomig (1686-1848)
1000 lelkes faluban, amelyben a rohamosan elszegényedett telkes gazdák számára egyre fojtogatóbbá vált az urasági birtokok szorítása: a kaszálók és a legelők elvétele, amely a paraszti állatállomány pusztulását vonta maga után. A feudalizmus egyre mélyülő válságában a szabad paraszttá tétel célját maga elé tűző, s rohamosan szegényedő jobbágyok és zsellérek véres parasztmogalommal válaszoltak a földesúri árutermelés kon- juktúrája során a földeik, az erdőik, a rétek és a legelők jogtalan visszafoglalására. Mesztegnyő lakosai mindezen felül nem akarták katonának összeiratni magukat, helyette »örököt« akartak csinálni, a nemesekhez hasonlóan adó- és robotmentességet akartaik élvezni. A lakosság minden korábbi keserűségét a katonaállítás alkalma robbantotta ki. A zendülés vezetői: Hajdú György, Bognár József, Jáger Ferenc, Boda János. Odor János és Szép József kisbíró voltak. A falu ellenállásának a letörésére gróf Sohönborn őrnagy vezetésével 52 főnyi katonát és 65 pandúrt, csaknem 120 fegyverest vezényeltek ki. A véres zendülésnek 13 halálos és 20 sebesült áldozata volt, amelynek hírére a környék falvaiban igen érzékenyen és nagy szimpátiával reagáltak a somogyi parasztok (Felsősegesd, Nikla, Kelevíz, Kisbajom, Nagybajom, Marcali). A büntetőtörvényszéki periratok közül két részletet idézünk. Az egyiket a szolgabírói jelentésből, a másikat pedig az egyik tanú vallomásából : I. »... A szolgabíró maga is a már ekkor előre sejdétett szerentsétlen események elhárítása végett kitelhető sietséggel odafutván, a lázadó néppel öszve vegyült és a vélük huzó vonó pandúrságot az iszonyú zaj dacára lárma hanggal a csoport közül kiparancsolta. Melynek is a pandúrság engedvén, a szolgabíró a dühösködni meg nem szűnő népet öszvetett kézzel kérvén, letsillapítani törekedett. Melyre azonban a nyakasságban megrögzött zendülő csoport csórag, karók, fejszék, vasvellák, kaszával feléje és a pandúroknak nyomulván azon felkiáltásokat hallatták: üsd, verd agyon. Az üdőnek rövidsége miatt mind eddig a bíró házának fsak nem állt ellenébe az utzán még ekkori g az el szállásoltatása éránti pa- rantsolatot váró katonaság, százados kapitányának vezérlése alatt, a fő őrmesternek német nyelven ily szavakkal történt kijelentésére: jetzt ist keine Zeit zu verloren, most már nem lehet időt veszteni, katonáinak felülést párántsolva, az öszve csoportozott zen dűlő néptömeg által elfoglalt bíró háza elibe rúgtatott, mely alkalommal különösen a helység bírójának ősz apja, előállván azt kiáltozó: a király és a vármegye mind igazságtalan, én vagyok a legöregebb a helységben, aki senkit nem enged innen elvitetni, és mellét verve mutatta: ide lőjjetek. Eközben tsakhamar a bíróház útzára szolgáló ablakjából a bíró ház udvarából visszavonult pandúrság és az utzán ennek háta megett készen álló katonaság felé egy lövés történt, melyre a nép öregbedett dühvei kirohanni és az ellent állást nagyobb erővel kifejteni vakmerősködött. Ekkor a katonaságot vezető tiszt urak, nehogy a felesleges számmal a kapun belül öszve csoportozott zendülő tömeg makacs elszánással halmozott ellenállást a reájok való tüzeléssel a kétszeresen felingerelt és a szolgabíró parantsolatából tüzelni készüléstől elállóit pandúrság által a gyászosabb következések elháríttas- sanak (a pandúrság úntalan kérdezvén, hát lőnünk nem szabad? fel akarnak bennünket áldozni?) az odavágtatott katonaság erejével testi 188
