Kanyar József: Harminc nemzedék vallomása Somogyról 1. (Kaposvár, 1967)
V. Somogy vármegye a török kiűzésétől a polgári forradalomig (1686-1848)
1815. 84. »Mivel Földes Uraink a Felséges Urbáriumot semmi pontyaiban meg nem tartyák, hanem inkább tapodják, a végett a mai napságtul fogva, semmi nemű Jobbágy Atyánkfia Földes Urának ne robotoljon.« A múlt század első negyedében a kedvező gabona-értékesítési lehetőségek a jobbágy telkenkívüli földjeinek f-okozott elvonását és — elégséges tőke hiányában — a roboterő egyre nagyobb méretű kihasználását eredményezte. Az ezzel együtt járó életszínvonal csökkenés a falvak hangulatát éppenúgy megrontotta, mint annak idején az 1767-es urbárium előtti bizonytalanság esztendeiben. Ha kisebb mértékben is, ismét megindult a kérvényezés Bécsbe, ismét megszülettek azok az ismeretlen panaszlevelek, amelyeík már egyszer csaknem lángbaborítottáík az egész Dunántúlt. Az alább közölt kiadványszerű körlevélben a »jó királyba« vetett bizalom kötelességszerű hangoztatása mellett már olyan új hangulati elemeket is fellelhetünk, amelyek a XVIII. századi elődök között csak a nagyon önérzetes tiszatájiak között találhatók. A kisemmizettség tudata mellett nem hiányzik a levélből a magyar jobbágy hazai és nemzetközi helyzetének az alapos ismerete sem, sőt a névtelen író világosan látta a nemesség kiváltságainak már akkor is avult és korszerűtlen voltát. A politikai kép világos látása, a levél mintaszerűen zárt szerkezete, a szokatlanul nagyarányú szervezkedés igénye azt bizonyítja, hogy a levél írójía egy világosfejű, a terjedő liberalizmus eszméit ismerő és magáénak valló falusi értelmiségi lehetett. A levél megírásának a helyét ugyan nem ismerjük, de az a tény, hogy egy uradalom iratanyagából került elő, azt bizonyítja, hogy az abban foglaltak — ha nem is ilyen rendszerezetten — már bent éltek a magyar falu szellemében, előkészítve ezzel a talajt a később meginduló reformkori nagy küzdelmekhez. »Magyar Országi Polgári Jobbágy Atyánkfiainak Dunán, és Tiszán innen, és túl levő kerületekben. Atyánkfiái! Minden pallérozottabb Európai Nemzeteknél láttyuk, és tapasztaljuk, hogy az ő nálok behozott igazságos Törvények szerént, nem csak a Földes Uraknak, de még az utolsó mi sorsunkon lévő polgári Jobbágyoknak is sokkal boldogabb a sorsuk, és állapottyuk, mindsem mi né- künk Magyar Országban Jobbágy terhet viselő embereknek. Maga Xus (Krisztus) Istenfia szava: adjátok meg a mellyek a Császáré a Császárnak, a mellyek pedig az Istené, az Istennek. Itt nem érti, hogy ezen kívül többel tartozzék annak, kinek véletlen eset által reá szállott földjén lakik, mintsem koronázott Felséges Királlyá- nak, aki nemzetének boldogságában munkálkodik, és azt minden ellenséges veszedelmektől oltalmazza. Igazság-e az? hogy a Nemesség Magyar Országban, ki az ország minden javaival él, igen keveset, vagy épen semmit a Nemzet boldogságának fenntartására, ellenben a polgári jobbágyság, aki az ország legcsekélebb, vagy épen semmi javaival él, az adózzék, katonáskodjék, katonáját tartsa, a Vármegye munkáját tegye, e mellett más Nemzet előtt halhatatlan nagy robotot, munkát, adót, és 16.S
