Kanyar József: Harminc nemzedék vallomása Somogyról 1. (Kaposvár, 1967)
V. Somogy vármegye a török kiűzésétől a polgári forradalomig (1686-1848)
Másik sereg circiter 200-ig való Gyuta nevű falunál (mely óhercegsége Botyányi Károly úré) egyebet nem tettek, ha nem egy más között megesküdtek, hogy valameddig az földes urak az 12 napi robotot esztendőnként acceptata! nem akarnák, addig semmit szolgálnyi, sem adót, vagyis daciát földes urainak fizetni nem fognak: egy mást egész haláláig el nem hadgyák. Ezen declaratiot egy más között nagy szóval és szomszéd más falukba is meg izenték.«... »Az berki seregből az anti signanusok (vezetők) meg engedték magokat fogni, de az gyutaibul nem, hanem magokat védelmezték. Ellent állván a gyutaiák, kettő agyon lövetett és három megsebesíttetett gloibiccsal közülük a vármegye hajdúi által. Ez megtörténvén azonnal Bécsben gyutai parasztok közül öt ember panaszra az udvarunkhoz elment. Mink földes urak ütten nagy nyomorúságban vagyunk, mert pénzért kell az mezei munkát végben vitetni, sem az földes uraknak, sem a vármegyének a parasztság szavait fogadni nem akarja. Sók közülük pénzért sem megyen el dologra. Sok, sőt leg'h több közülük azt beszéld, hogy az Űr Istené a föld.« Somogybán a parasztmozgalmak híre futótűzként terjedt szét az uradalmak jobbágyai között. Csurgó, Alsók, Udvarhely, Szentkirály, Nagymarton, Gyékényes, Zimány, Vámos, Bári, Polány, Topomár, Baté, Mozsgó, Tótkeresztúr, Berki parasztjai már a legszélsőségesebb lépésektől sem riadtak vissza. A megyében az alsópapság is rokonszenvezett a mozgalommal: egy segesdi ferences barát a porciózás, a katonai és az állami adóterhek istentelen voltáról beszélt a népnek, »bizony szentül beszél« — bólogattak rá a parasztok. Gyorsan járt a híre a megyében a Somogyszentmiíklósiak két Bécsben járt követéinek is: ifjú Petrikovics Ádámnak és Dravetz Ádámnak akik szerint a királyné megszégyenítette jelenlétükben a gazdag nádor- ispánt, aki ellen éppen somogyi jobbágyai mentek panaszra az udvarhoz, miután az úgy tájékoztatta a királynőt, hogy jobbágyai jómódban élvén, sárga csizmában jármaik kaszálni-kapálni. A pairasztmozgalmak légköre oly forró volt, hogy 1766. május 21-én a dombóvári úriszéken csak a jelenlevő katonáknak köszönhette Festetics Lajos alispán is, hogy ki tudott menekülni az őt agyon verni szándékozó jobbágyok gyűrűjéből. A családját Keszthelyre menekítő alispán édesapja még attól is tartott, hogy a feldühödött somogyi parasztok keze még Keszthelyre is elér utánuk. Vas és Zala megyék után — miint láttuk — Somogybain is »zene- bonásJkodtalk« a parasztok. Sőt a mozgalom ragályként terjedt tova a megyéből Baranyába és Tolnába. Az egyik pécsi vendégfogadóban egy Somogy megyei »alacsony termetű, vörös ábrázatú és vastag vörhenyes hajú« — idézi Vörös Károly említett tanulmányában Szabó Dezső: A magyarországi úrbérrendezés története Mária Terézia korában c. művét — közönséges szűirű és bocsikoirú paraszt így agitált: »De ugyan bizcmy meg lesz a 12 nap, mert maga mondotta a királyné és most csak várjuk az uraktul a 12 nap kiadását, ha pedigh ki nem adják, addig méglen a nyírnek levele akkora nem lesz, mint az egér füle, az itt való urakat mind agyon verjük.« E jobbágy-paraszti mozgalom 17.66-ban az Eszterházy elleni kaposvári lázadással ért véget, amelyből az uradalom fegyverbe szóllított 117
