Polgár Tamás: A forradalom vonzásában. Tanulmányok Szántó László tiszteletére (Kaposvár, 2017)
Sipos József: Nagyatádi Szabó István és Bethlen 1922-es kampánya
javaslatára a nagygyűlés a párt társelnökévé választotta Borbély-Maczky Emil akkor esküt tett új főispánt, aki viszont Bethlen embere volt. О és a megyei köz- igazgatás, illetve a megye úri középosztálya majd az Egységes Párt nem hivatalos jelöltjeit segítette a választásokon. A kampányát során a miniszterelnök vonata megállt még Mezőkeresztes, Mezőnyárád, Mezőkövesd, Füzesabony, Kál-Kápolna, Vámosgyörk és Hatvan állomásokon. Bethlen minden helyen rövid beszédet mondott, és a volt kisgazda- párti jelölteket ajánlotta a választók figyelmébe. Másnap, 12-én Miskolcról nagyatádi Szabó és kísérete vonattal Hidasnémetibe, onnan lovas bandérium kíséretében lovas kocsikkal Göncre utazott. Ott részt vett Pásztor József barátja, volt képviselő beszámoló és egyben kampánynyitó nagygyűlésén, melyen - A Kisgazda c. hetilap szerint - több ezren voltak, nagyatádi Szabó kérte a választókat, hogy tartsanak ki Pásztor mellett, mert a „csizmás képviselők ellen [..] erős munka folyik, de a választókat ez ne tántorítsa el”. Ez az aknamunka megtörténik majd Pásztor ellen is, aminek eredményeként nem is lett újból képviselő. Nagyatádi Szabó és Bethlen miskolci kompromisszuma azonban nem elégítette ki az agrár-demokraták egy részét. Másnap Herczeg azt nyilatkozta, hogy követeléseiket „ teljes egészében fenntartják, mert érzik „magunk mögött az erőt, és hisszük, hogy ez fegyvere lesz Nagyatádinak". E nyilatkozat mutatja az agrár-demokraták taktikájának lényegét: a parasztság ellenzéki hangulatát a Bethlen elleni nyomásgyakorlásra felhasználva újabb engedményeket kiharcolni! Ezért március 15-én a miniszterelnök kezdeményezésére az Egységes Párt vezetői tárgyaltak a memorandumfrakció vezetőivel. Itt ők elfogadták Bethlen és nagyatádi Szabó miskolci megállapodását, hogy a volt Kisgazdapárt demokratikus programja lett az Egységes Párté. Az értekezleten Bethlen bejelentette: a választások idején fenntartja a koalíciós kormányzást a KNEP kormánytámogató részével. Ez egyébként a kormányzás biztosítása szempontjából okos döntés volt. Ezért ezt a memorandumfrakció vezetői elfogadták. Ugyanakkor ragaszkodtak ahhoz, hogy Gömbös működését két bizalmi emberük ellenőrizhesse, az addigi jelöléseket pedig revideálják. Az első kívánságuk teljesítését Bethlen megígérte, a másodikat nem. Ezért az elégedetlenkedők vezetői a várakozás álláspontjára helyezkedtek. Azt viszont elérték, hogy az Egységes Párt minden képviselőjelöltje írjon alá egy olyan nyilatkozatot, amelyben elfogadja a párt január 25-én megfogalmazott legfontosabb programpontjait, köztük a földreformtörvény becsületes végrehajtását. Ez fontos eredmény volt. A tárgyalások után nagyatádi Szabó úgy nyilatkozott, hogy a mozgalom véget ért, mert a „kormány a régi kisgazda alapokat tiszteletben kívánja tartani". 168