Polgár Tamás: A forradalom vonzásában. Tanulmányok Szántó László tiszteletére (Kaposvár, 2017)

Bertalan Péter: Állambiztonság és rendszerváltás Somogyországban, 1981-1989

Bertalan Péter Állambiztonság és rendszerváltás SOMOGYORSZÁGBAN, 1981-1989 A 20. századot a hosszú 19. századdal szemben a rövid századnak nevezi a történelmi közfelfogás. A jelző jelentéstartalma az események sűrűsödésével áll kapcsolatban. A két világháború tragikus, napról napra változó eseménysora és a modern média által percről percre, óráról órára, napról napra permanensen közölt politikai történések az idő relatív rövidülésének érzését keltik. Az információ- bőség miatt a történések, az események súlyát, jelentőségét nem tudjuk kellően felmérni, értékelni. Ennek egyik következménye történelmi, valamint politikai látásunk néhány torzulása, a köztörténeti események megítélésének hiányossága, realitásérzékünk tompulása. Előfordul az is, hogy a történésekről a média és a politikai hírforrások hallgatnak. Az információhiány tájékozatlanságot és félre­magyarázást okoz, s megnehezíti a politikai tisztánlátást. A két Németország egyesüléséig jól kitapinthatóak azok a történelmi erővo­nalak, amelyek mentén zajlanak a történések. 1989-90 után elbizonytalanodunk. Olyan mély áramok alakítják a történelmet, amelyeknek hatása nehezen kiszá­mítható. Az események bekövetkezése előre nehezen jósolható meg. A politikai történések látszólag kaotikussá válnak. A madáchi filozófia ismert gondolata jut eszünkbe: „a korfolyam, mely visz vagy elmerít”. Az elmerülés fogalma a történel­mi fatalizmus gyakran megjelenő érzésének irodalmias allegóriája. A közép-kelet-európai, így a magyarországi rendszerváltás folyamatának megfigyelésében, lassításában, esetenkénti akadályozásában jelentős szerepet játszottak az egykori állambiztonsági, rendőrségi szervek. Felbecsülhetetlen értékű, eddig nem kutatott állambiztonsági, hálózati források állnak rendel­kezésre a kutatók számára a Magyar Nemzeti Levéltár megyei központjaiban. A Magyar Nemzeti Levéltár Somogy Megyei Levéltára kiváló forrásokat őriz. Az eddig nem analizált dokumentumok közlésére, elemzésére vállalkozik a ta­nulmány írója. A belbiztonsági intézmények tevékenységének szervezettsége, összehan­goltsága, eredményessége fontos ismertetőjele az adott állam politikájának. Az állam vezetői rendszeresen ellenőrzik a belbiztonsági szervek működé­sét, hogy kellő visszajelzést kapjanak a lakosság hangulatáról, közérzetéről. A Kádár-rendszer az 1980-as években gyengülőben volt. Ennek ellenére az egypárti diktatúra továbbra is gondosan ügyelt arra, hogy a vezető párt kezében 267

Next

/
Oldalképek
Tartalom