Szili Ferenc: A cukorrépa termesztése Délkelet-Dunántúlon és a MIR Kaposvári Cukorgyára 1893-1948 (Kaposvár, 1986)
I. A cukorrépa termesztése Délkelet-Dunántúlon és a MIR Kaposvári Cukorgyára az I. világháború előtti évtizedekben
A cukorgyárak között létrejött egyezmények azonban nem mindig feleltek meg a termelők érdekeinek. A gyánti uradalom intézője 1908-ban tiltakozott amiatt, hogy a sárvári cukorgyárral kellett szerződnie, majd azzal fenyegetőzött, hogy a „Köztelekben" megírja a termelőknek a kiszolgáltatottságát. A sárvári cukorgyár képviselői „kinevetnek és azt mondják, hogy a kaposvári cukorgyár a sárvári kezében van és kényszeríteni fognak engem, hogy répámat Sárvárra adjam el”.199 A termelők érdekeit hasonlóképpen sértették azok a megállapodások is, amelyeket az egyezményekben a cukorgyárak róluk, de nélkülük kötöttek. Többen azt is kifogásolták, hogy a szerződést a kaposvári cukorgyárral kötötték, répájukat mégis Sárvárra, vagy pedig Eszékre kellett szállítaniok. Dőry Hugó tüskepusztai bérlő 1910-ben a cukorgyár igazgatójának bejelentette, hogy „a pluszterület ügyében mindaddig nem bocsátkozik tárgyalásokba, amíg írásban nem biztosítják arról, hogy jövő évben a répáját Kaposvárra és nem pedig Eszékre kell szá11ítani.”->0" Kladnigg az elégedetlen termelőt azzal igyekezett megnyugtatni, „hogy ha valamely gyár nem dolgozza fel összes répáját, hanem abból más gyárnak is átad, az általános szokás, csak olyan módon kell ennek megtörténnie, hogy a termelőnek ebből semmi kára ne származzon".201 A termelők azonban mindenféleképpen hátrányosabb helyzetbe kerültek, mivel a többnapos répaszállítás tetemes súlyveszteséget okozhatott nemcsak a gyárba szállított répánál, hanem a termelőknek küldött melléktermékeknél is. Nem is beszélve arról, hogy a többéves üzleti kapcsolatban kialakult kölcsönös bizalmat, ez esetben a bizalmatlanság légköre váltotta fel. A rayon-egyezményekben kétségkívül elsődlegesen a cukorgyárak érdekeit vették figyelembe, olyan helyzetet teremtve meg bennük, hogy azokban a cukorgyárak szabhatták meg a termelőknek a feltételeket. Az egyezményekben előírták azt is, hogy sem szeletet, sem pedig takarmányozásra szörplevet nem adhattak el a másik cukorgyár körzetében. „Ha a gyárak a körzetet nem tartják be — írta Kladnigg a központnak -, ezen produktumok eladásánál nagyon megkárosítják a másik gyárat, amelynek beosztott területére szállítanak, mert úgy az illető gazda nem kénytelen cukorrépát termelni, hogy takarmányhoz jusson . . ."2n2 Ä cukorgyárak között az egyezmények ellenére sem volt zavartalan a kapcsolat, azokat többször és kölcsönösen is megsértették. 1909-től Bács-Bodrog megyében újult ki a répaharc a cukorgyárak között. Kladnigg a központnak ezzel kapcsolatban az alábbiakat írta: „Mivel a baja-bátaszéki híd megnyílta folytán nekünk Bács-Bodrog vármegye hozzáférhetővé vált, fő igyekezetünk oda irányul, hogy a cukorrépa-termelés előnyeivel az ottani gazdaközönséget minél szélesebb körben megismertessük és ezen cél elérésére fáradtságot nem kímélünk.”203 Még ugyanez évben a bácskai szerződéssel megbízott Árvay Ernő répatermelési felügyelő irányította a répaszerződések előkészületeit. Az új piaclehetőség azonban más gyárakat is vonzott, minek következtében a répa árának kínálata magasra szökött. A termelők a cukorgyárak versengéséből adódó konjunktúrát nemcsak a répa áránál, hanem az egyéb juttatásoknál is igyekeztek kihasználni. A gyár igazatója éveken keresztül a reklamáló levelek tömegét írta a központnak a répakörzetek megsértése miatt, most korántsem volt olyan érzékeny, más gyárak rovására mind nagyobb területet igyekezett a kaposvári cukorgyár számára biztosítani. Amikor a Zombori Gazdasági Egyesület érdeklődött, hogy meddig terjed a kaposvári gyár körzete, az igazgató a központnak az alábbiakat írta: ,, . . . válaszunkban tagadni fogjuk, mintha nekünk valami formában rayonírozá- sunk volna, hanem azt fogjuk mondani, hogy a fuvardíjak miatt csakis olyan területeken szerződhetünk, melyek hozzánk vagy Mezőhegyeshez kedvezően fekszenek."204 89
