Szili Ferenc: A cukorrépa termesztése Délkelet-Dunántúlon és a MIR Kaposvári Cukorgyára 1893-1948 (Kaposvár, 1986)
Előszó
ELŐSZÓ A kaposvári cukorgyár néhány év múlva - 1993-ban - ünnepli alapításának százéves évfordulóját. Az elmúlt évtizedek eredményei és buktatói a számvetés elkészítését sürgetik. A kiadvány is ezt a célt szolgálja. A szerzőnek sikerült elkerülnie a jubileumi kiadványokra oly jellemző felületi vizsgálódást, vertikális és horizontális látásmóddal érzékelteti Délkelet-Dunántúl cukorrépa-termesztése és a kaposvári cukorgyár közötti kölcsönhatásokat. A szerző nem gyártörténet írására vállalkozott, hanem a helyi és az üzemtörténeti jelenségeken túlmutatva regionális vizsgálatokat is végzett, mivel a gyár jelentősége nemcsak a régióban volt számottevő, de az a magyar cukoriparban is meghatározó szerepet játszott. A cukorgyár a városnak nem egyik üzeme volt, hanem a „gyára”, amely magasba nyúló kéményével, impozáns épületeivel a „virágos” Kaposvár szimbólumává vált. Hogy mit jelentett a városnak e gyár és az utóbbinak a város, számunkra szintén fontos kérdés, mivel történetük és „sorsuk” összefonódott, kölcsönösen formálták és alakították egymást. A múlt század nyolcvanas éveiben — a cukorgyár építése előtt - a megyeszékhely 6—7 ezer lakójával még alig különbözött egy nagyobb falutól. Kövezetlen és poros utcái falusias jelleget tükröztek, vízvezetéknek és szennyvízhálózatnak még nyoma sem volt. A cukorgyár megépülése után Kaposvár fejlődése dinamikusabbá vált. Nemcsak a város munkanélküli tömegei, de a környező puszták és falvak agrárproletárjai is munkát kaptak. A századelő évtizedében Kaposvár harmincezer lakójával már kiemelkedett a megye többi települése közül. A város arculata is megváltozott, urbanizációs fejlődése felgyorsult. Kétségkívül a cukorgyár ebben jelentős szerepet játszott. Akik az előző nemzedéktől átvettük a „váltóbotot”, ismernünk kell a megtett utat tanulságaival együtt. Erkölcsi példát kaphatunk azoktól, akik szellemi és fizikai munkájukkal szépítették és fejlesztették a gyárat, akik azt második otthonuknak tekintették, és ahhoz mindvégig hűségesen ragaszkodtak. A hűség azonban kölcsönös volt, mivel a munkásokat a gyár vezetői is megbecsülték. Legyen ez példa, szolgáljon tanulságul mindnyájunk számára. Kováts Imre igazgató 7
