Szili Ferenc: A cukorrépa termesztése Délkelet-Dunántúlon és a MIR Kaposvári Cukorgyára 1893-1948 (Kaposvár, 1986)
I. A cukorrépa termesztése Délkelet-Dunántúlon és a MIR Kaposvári Cukorgyára az I. világháború előtti évtizedekben
termesztettek cukorrépát. Tolna megye 70,09%-os területi részesedésével az első helyet foglalta el, Somogy megye 28,38%-os részesedésével pedig a másodikat. Baranya megyében a kistermelők mindössze öt évben termesztettek cukorrépát, de csak minimális területeken. A táblázatban nem tüntettük fel az előbbiekben már érintett Bács-Bodrog megyei kistermelői cukorrépa-termesztés adatait, ezúttal azonban megjegyezzük, hogy 1911-ben 27 községben 756 kistermelő 660,34 hektárra szerződött.98 A cukorgyár igazgatósága, mivel a gyár kapacitásához szükséges cukorrépát a nagytermelőktől folyamatosan biztosítani tudta ezért különösebb erőfeszítéseket nem tett a kistermelők további szerződtetése érdekében. A cukorrépa termesztésén fáradozó szervezőket nem honorálták kellőképpen, nem tették őket érdekeltté az újabb szerződéskötésekben. Kladnigg levelében a tolnai cukorrépa-termesztés egyik legagilisabb szervezőjének, Kühnel Ferenc Bonyhád nagyközség főjegyzőjének tudomására hozta már 1S98-ban, hogy tévesen informálták a főjegyzőt a közvetítői tiszteletdíjról, mert „addig míg a cukorrépa-termelés a kezdet nehézségeivel küzdött, a szerződtetés sok nehézséggel járt, tehát a termelés első és második évében ilyen eszközhöz is kellett nyúlnia a gyárnak, hogy termelési területet biztosítson, de ez három év óta megszűnt”,99 ettől kezdve az év végén, csak cukorküldemény- nyel honorálták a közvetítők fáradságát. A kistermelők által művelt terület növekedése a századforduló időszakában megrekedt. 1902-ben Illés Gyula döbröközi jegyző Kladniggnak írt levelében beszámolt arról, hogy „Döbrököz községben kitűzött cukorrépamag kiosztása egészében nem volt eszközölhető, miután a cukorrépa-termelők nagyobb része magért nem jelentkezett”.100 A cukorgyár által diktált szigorú feltételeket a parasztgazdaságok nem szívesen vállalták, a hároméves szerződésektől pedig kifejezetten idegenkedtek. 1900- ban a cukorgyár igazgatósága értesítette a községi bírákat, hogy 1000 négyszögölnél kisebb területet a gyár szerződtetésre nem fogad el, mert számára az nem kifizetődő.101 A szerződések közvetítői majd minden faluból arról számoltak be, hogy a legnagyobb erőfeszítések árán sem tudtak újabb szerződéseket kötni, a régi cukorrépa-termesztők pedig ha nem tartanának a jogi következményektől, már felmondták volna szerződéseiket. A cukorgyár körzetében a kistermelők a cukorrépa-termesztés tekintetében az országos átlagtól eltérően jelentéktelen szerepet játszottak. Ha a hektáronkénti termésátlagot összehasonlítjuk az uradalmak átlagaival, akkor viszont kitűnik, hogy Somogy megye kistermelőinek 214,36 q-s terméseredménye „nagyüzemi” szintű produktumnak számítható. Tolna megyében a 171,66 q-s átlagtermés viszont már lényegesen gyengébb volt, amely elsősorban azzal magyarázható, hogy ezekben a falvakban a kistermelők körében jelentkező gyakori fluktuáció megakadályozta a cukorrépa-termesztés korszerű technológiájának az ismeretét és annak gyakorlati alkalmazását is. A paraszt- gazdaságokban a cukorrépa-termesztés elindította azt a folyamatot, amely a nagybirtok-üzemekben a századforduló időszakában már befejeződött, nevezetesen egy korszerű szemléleten és technológián alapuló gazdálkodási rendszert. A cukorgyár igazgatósága 1907-től éppen a cukoripar megtorpanásának a mélypontján a parasztgazdaságok bevonásával akarta a cukorrépa kínálatát növelni. Elsősorban azokat a termelőket kívánták szerződtetni, akik már rendelkeztek termelési tapasztalatokkal, de különböző okok miatt azt abbahagyták. A többéves szünet után a termelőket nem kis erőfeszítések árán tudták csak meggyőzni a cukorrépa termesztésének az előnyeiről. A gyárnak'e, törekvését még csak megnehezítette az a tény, hogy a cukorrépaárak éppen stagnáltak, márpedig köztudott, 64
