Szili Ferenc: A cukorrépa termesztése Délkelet-Dunántúlon és a MIR Kaposvári Cukorgyára 1893-1948 (Kaposvár, 1986)
VI. A munkásság és a tisztviselők életkörülményei a kaposvári cukorgyárban és a béruradalomban
lelően rendeztek be. A szobák falait középszerű vagy éppen jellegtelen tájképek, csendéletek és gobelinek díszítették, művészi érték hiányában többnyire a giccs szintjén állottak. A lakás elengedhetetlen tartozéka volt a zongora is, amely funkcionálisan inkább a bútorzat kiegészítő tartozéka volt, mivel komolyabb zenei műveltséggel nem rendelkeztek, noha kétségtelen, hogy gyermekeik zenét már tanulgattak. Házi könyvtáraikban Herczeg Ferenc, Harsányi Zsolt, Culácsy Irén, Erdős René művei mellett Jókai, Mikszáth és Móra regényei is megtalálhatók voltak, de nem volt ritka a courtsmahleri színvonalú könyvek olvasása sem. A műszaki tisztviselők a kampányokban 12 órát dolgoztak naponta, a kampány befejeztével pedig 42-48 órás munkahetük volt. Az adminisztratív tisztviselők a kampányokban csak napi 9 órát, azok befejeztével pedig 38—45 órát dolgoztak egy héten. Ha figyelembe vesszük még az évenként biztosított fizetéses szabadságot is, akkor már indokoltnak látszik, hogy a szabadidő felhasználásának a körülményeit is megvizsgáljuk, mivel így pontosabb képet kaphatunk e réteg műveltségi szintjéről. Ha a szórakozási lehetőségeket vizsgáljuk, akkor látnunk kell, hogy Kaposvár kisváros lévén, e tekintetben csak korlátozott lehetőségeket tudott biztosítani. A mozi kultusza ekkor élte virágkorát, a filmek megtekintése azonban csupán egyfajta kikapcsolódást jelentett a számukra, mivel azok színvonala sem művészetiig, sem pedig tudományosan nem volt kielégítő. A színház látogatása is inkább egyfajta társadalmi eseménynek számított, az operettes vidéki színtársulatok, kultúrateremtő tevékenysége nagyon halványan pislogott csak. A tisztviselők egyébként eléggé izolált családi körülmények között éltek, a családok között meghitt, bensőséges kapcsolatok csak elvétve jöttek létre. Magánéletüket bizonyos bezárkózottság jellemezte, közösséget sohasem tudtak teremteni, noha erre erőfészítések történtek. 1939-ben a gyárvezetés létrehozta a Tisztviselők Társaskörét kifejezetten azzal a szándékkal, hogy a gyári kaszinó termeiben kultúrált körülmények között szórakozhassanak. Ez a társaskör azonban nem tudott közösségteremtő kohóvá válni, inkább csak a könnyű szórakozást biztosította. Jóllehet ott többszáz kötetes könyvtárat is berendeztek, látogatottsága mégis eléggé gyér volt. A tisztviselők közül néhányon hetenként egy vagy két alkalommal látogatták meg e helyiséget, amelyben legfeljebb kártyacsatákat vívtak — römiztek, ultiztak és tarokkoztak —, vagy pedig biliárdoztak, a nagyobb szellemi erőfeszítést igénylő sakkjátéknak nem voltak itt hódolói. A fiatalok és az idősebbek azonban itt is elkülönültek, amely jelenség korántsem magyarázható csupán nemzedéki ellentéttel. Az épület másik szárnyában rendszeresen próbáló munkás-színjátszó csoporttal semminemű kapcsolatuk nem volt, azok előadásait nem látogatták, a három lépés távolságot mindkét oldalról betartották. A balatoni fürdőkultúra kibontakozásának a dinamikus korszaka volt ekkor, amikor is az úri középosztály Abbázia helyett a tó partján kiépülő villákban töltötte már a nyarat.1’11' A cukorgyári tisztviselők körében, noha anyagi körülményeik azt lehetővé tették volna, ilyen igény még nem jelentkezett, vagy csak a legritkább esetben. Külföldre is csak legfeljebb akkor utaztak, ha a történelmi Magyarország elszakított területein élő rokonaikat látogatták meg, az idősebb nemzedék pedig gyógykezelésre Karlsbad, Marienbad és Badgastein gyógyfürdőit vette igénybe. A korabeli státuszszimbólumok közül néhányat megemlítünk, így többek között a háztartási alkalmazottak foglalkoztatását. Eltekintve a kistisztviselőktől, majd minden család alkalmazott bejárónőt, a módosabbak pedig szakácsnőt is. Az asszonyok hivatali munkát nem végeztek, reájuk hárult a gyermeknevelés és a háztartás irányítása. Közülük többen is tevékenykedtek különböző, elsősorban vallási és jótékonysági egyletekben. 333
