Szili Ferenc: A cukorrépa termesztése Délkelet-Dunántúlon és a MIR Kaposvári Cukorgyára 1893-1948 (Kaposvár, 1986)
I. A cukorrépa termesztése Délkelet-Dunántúlon és a MIR Kaposvári Cukorgyára az I. világháború előtti évtizedekben
határozott évenkénti termésmennyiségre. A mezőgazdaság az árdepresszió hatására a termékek tömegesebb termelésével, vagyis a cukorrépa-termesztés kiszélesítésével kívánta pótolni veszteségét. Az ipar és a mezőgazdaság ellentétes irányú törekvése kétségkívül feszültséget okozott, amely csak a cukoripar prosperitásával oldódott fel. A kaposvári cukorgyár igazgatója 1899-ben több termelőt értesített az egyéves szerződések beszüntetéséről, levelében arra hivatkozva, hogy ezek a szerződések nem biztosítanak elég garanciát sem a répaterület stabilizálására, sem pedig a cukorrépa minőségének fokozatos javulására.211 A cukorválság idején Kladnigg igazgató optimistán ítélte meg a jövőt, bízva a cukoripar fejlődésében, az alábbiakat írta: ........Hogy a gyár nagyobbítása fok ozatosan és egészséges alapon történhessék, törekednünk kell, hogy a nagyobb területekre vonatkozó szerződések többéves tartamúak legyenek .. .”3U Az igazgatóság a fenti elvhez a továbbiakban is következetesen ragaszkodott, érezve, hogy a tömeges jelentkezések sürgősen igénylik a gyár bővítését, látva azt is, hogy a nagyobb beruházásokat csakis stabil termelési terület hátterével lehet kivitelezni. Kladnigg most már megfelelő termelési tapasztalatokkal rendelkezve meg tudta határozni a gyár kapacitásának megfelelő optimális cukorrépaterületet és a répafeldolgozás időtartamát is. A gyár üzemeltetése ugyanis decemberben és januárban az időjárási viszontagságok miatt kockázatos volt. Két lehetőség között lehetett választani: vagy szorgalmazzák a cukorgyár kapacitásának bővítését, vagy pedig a cukorrépa-területet szabályozzák a gyár érdekeinek megfelelően. Pillanatnyilag az utóbbi megoldás látszott reálisabbnak, ezért a nem elég előnyös termelési javaslatokat visszautasították, s egyben megszigorították a cukorrépa-szerződések feltételeit is. A cukorrépa-szerződtetések előkészítése a gyár részéről láthatóan sok körültekintést igényelt és nem kevés nehézséggel járt. Dierer Henrik mellé 1908-ban — Árvay Ernő személyében — még egy répatermelési felügyelőt alkalmaztak. Ha a szükség azonban úgy kívánta, maga a gyár igazgatója is foglalkozott szervezési és szerződtetési feladatokkal. 1904-ben a mernyei jószágkormányzóhoz írt levelében mentegetőzött, hogy a szerződés ügyében egyelőre nem tud eleget tenni a meghívásnak, mivel a jelzett időpontban Szlavóniába utazik, de Baranya megyében is nyolc helyen várják.31 Az újonnan szerződtetett termelőkről, a földbirtokosokról és a nagybérlőkről egyaránt megbízható információkat kellett szerezni - pénzügyi helyzetükről, gazdálkodási szakértelmükről és nem utolsósorban emberi magatartásukról is -, mivel a cukorgyár a konfliktusokat minden eszközzel meg akarta előzni. A termelőkkel szemben támasztott követelményeket több tényező is befolyásolta, legfőképpen a cukorrépa árának az alakulása. A cukorgyár a cukorrépaszerződésekben rögzített követelményeket többnyire rugalmasan kezelte. Ahogy azonban helyzete stabilizálódott, a termelőkkel szemben egyre nagyobb szigort alkalmazott. Általában az éves szerződéseknél és a kisebb területeknél nem adtak annyi engedményt, mint a nagyobb területek és a többéves szerződések esetében, amelyek mind a termelőknek, mind pedig a cukorgyárnak nagyobb biztosítékot jelentettek. Az újonnan szerződött termelők is kedvezményekben részesülhettek a cukorrépa árának a megállapításakor, néhány filléres bonifikációt kaphattak a kezdeti nehézségekért. A vasúttól távolabb levő nagytermelők pedig a tengelyszállításhoz kaptak hozzájárulást, ezzel is a további cukorrépa-termesztésre serkentették a jobb adottságú, de távolabb fekvő nagybirtok-üzemeket. A kedvezményeket a cukorgyár azonban csak az esetben biztosította, ha hosszabb tá30
