Szili Ferenc: A cukorrépa termesztése Délkelet-Dunántúlon és a MIR Kaposvári Cukorgyára 1893-1948 (Kaposvár, 1986)
III. A cukorrépa termesztése és a MIR Kaposvári Cukorgyára az 1929-33. évi gazdasági világválságtól a II. világháború végéig
MIR igazgatóság is áldását adta, de az ígéretesnek induló együttműködés mégsem jöhetett létre. A város és a megye üres kasszájából e költségigényes vállalkozást még ilyen kedvező feltételek mellett sem tudta elkezdeni, de a MIR sem merte azt egyedül magára vállalni. Mint annyi sok reális terv, ez is megbukott, jóllehet Somogy megye a villamosítás terén is fáziskésésben volt. Egyedül Toponár áramellátását tudták biztosítani. A kérdés még az 1940-es évek elején is felvetődött, azonban újabb akadály mutatkozott, ugyanis a minisztérium végül is nem járult hozzá, hogy a részvény- társaság mint vállalkozó részt vegyen a községek villamosításában. Ezek után Novacsek két alternatív megoldást javasolt. El lehetne adni a távvezetéket a városnak, vagy pedig bérbe kellene azt adni. Ö egyébként az előbbi megoldást javasolta. Az alábbiak szerint érveit: a távvezetéket továbbra is használhatnák, de így megszabadulnának az évenként növekvő karbantartási kiadásoktól. Szerinte a távvezeték eladását az is indokolja, hogy a bérgazdaság időközben terjedelemben megcsappant, így a távvezeték jelenleg túlméretezett. A bérlet felszámolása után pedig csak tényleges értékének a töredékeit kaphatnák érte. A második világháború éveiben e kérdés ismét lekerült a napirendről, így sem a város, sem pedig a megye nem tudta kihasználni a MIR által felajánlott lehetőségeket. A felszabadulás után súlyos lemaradást kellett pótolni a községek villamosítása terén is. Mégis elmondhatjuk, hogy a MIR által - fél évszázad alatt - létrehozott infrastruktúra oly értéket jelentett, amely nem szolgálta öncélúan csak a vállalatainak az érdekeit, hanem az a város és a megye infrastruktúrájába beépülve, azt sokrétűbbé és gazdagabbá tette. Kaposvár urbanizációs fejlődését pedig kétségkívül meggyorsította. 2o6
