Szili Ferenc: A cukorrépa termesztése Délkelet-Dunántúlon és a MIR Kaposvári Cukorgyára 1893-1948 (Kaposvár, 1986)
III. A cukorrépa termesztése és a MIR Kaposvári Cukorgyára az 1929-33. évi gazdasági világválságtól a II. világháború végéig
b) Szennyvízhálózat A répafeldolgozás és a cukorgyártás technológiájában a víz és a szennyvíz- hálózat kiépítése is központi helyet foglalt el. A cukorgyárakat már eleve olyan helyekre építették, ahol a víz bőségesen rendelkezésre állt, mivel köztudott, hogy ez az ipar vízigényes. A kaposvári cukorgyár e tekintetben rendkívül előnyös helyzetben volt, mivel a gyártól mintegy kartávolságnyira levő Kapos folyóból a vizet biztosítani tudták, kivéve a szélsőséges száraz és csapadékszegény években. Annál több nehézséget jelentett az elhasználódott és szennyezett víznek az elvezetése.553 A hatósági előírás szerint a veszélyes kémiai anyagokat tartalmazó vizet a gyár területéről tisztítás nélkül nem lehetett elvezetni. Márpedig a cukorgyárakban az elhasználódott vizek rothadást előidéző anyagokat tartalmaznak. A vízben levő szerves anyagok, az iszaprészek, a répahulladékok, a növényi rostok veszélyeztették a környezetet. Ezekben a vizekben a szerves anyagok bomlása és erjedése következtében szénhidrogén képződött, oxigéntartalma pedig csökkent. Mindez veszélyeztette a környezet növénytermesztését, de károsan hatott a közegészségre is, a Kapos folyó halállományát pedig esetenként megtizedelte. A gyárnak tehát kettős feladatot kellett megoldania, először el kellett távolítani a vízből a káros hatású, oldatlan és oldott szerves anyagokat, majd azt követően a hiányzó oxigént is pótolni kellett. A répaúsztató mosóvizében viszonylag kevés volt a szervesanyag, de annál több suspendált anyagot tartalmazott. A diffúzió által használt vízben viszonylag kis mennyiségű cukrot, egyéb oldott anyagokat mutatott ki a laboratóriumi vizsgálat. A szeletpréseknél felhasznált vízben a répaszelet-maradékokon kívül nagy mennyiségben fordult elő szerves vegyületeket tartalmazó anyag, de cukor és fehérje is belekerült. A szaturáció-gázok mosóvize pedig szénsavval volt telítve. A kondenzációkból kifolyó víz magasabb hőmérséklete miatt károsan hatott, mivel a csatornában erjedést idézett elő. A víz és a szennyvízrendszer szakszerű kiépítése, annak naprakész ellenőrzése a gyár szakembereitől nem kis erőfeszítést és hozzáértést igényelt. Az úsztatókból kifolyó víz tisztítása már a gyárban megkezdődött, föld alatti csatornákban a vizet egy jól megépített kettős medencébe vezették, és itt vonták ki belőle a répagyökereket és egyéb növényi maradékokat. A hulladékoktól megtisztított vizet a gyáron kívül levő medencékbe vezették. A víz további tisztítására négy medencét építettek, amelyeknek az űrtartalma 6100 m3 volt. Az itt megtisztított vizet most már a Kapos folyóval összeköttetésben levő malompatakba vezették. A diffúzióban elhasznált vizet föld alatti csatornákban ugyancsak a gyár területén kívül levő szeletfogókba juttatták, ahonnan az a szeletrészecskéktől megtisztítva a habfelfogó medencébe került. A diffúzió vizében levő hab - különösen hideg időben - gátolta a víz folyamatos elvezetését. A vizet a habtól megtisztították, az ülepítő medencébe, onnan pedig a szűrőtelephez juttatták. A szűrőtelep 6 táblából állt, egyenként 2700 m2-nyi területen, összesen 1,62 hektárt foglalt el. A bennük levő vizet a táblák elején elhelyezett duzzasztózsilipekkel szabályozták. Minden tábla 6 órán keresztül volt feltöltve, mivel a telep 6 táblából állt, egy-egy tábla csak 30 óra múlva került ismét feltöltésre. A tábla 10-12 óra alatt teljesen kiürült, majd azt követően 24 órán keresztül pihentették, és csak akkor kezdték ismét feltölteni. 263
