Szili Ferenc: A cukorrépa termesztése Délkelet-Dunántúlon és a MIR Kaposvári Cukorgyára 1893-1948 (Kaposvár, 1986)
II. A cukorrépa termesztése és a MIR Kaposvári Cukorgyára, az első világháború és az 1929-33. évi gazdasági világválság közötti évtizedekben
hanem a terméshozam nagymérvű visszaesése. Ilyen átlagtermések mellett a termelők érthetően idegenkedtek a szerződések meghosszabbításától, a termelési eredmények önmagukban demoralizálták a termelni szándékozókat, nem is beszélve arról, hogy ilyen körülmények között a cukorrépa-termesztés jövedelmezőségéről sem lehetett beszélni. A kaposvári gyár legkritikusabb kampányai 1919—1921 között voltak, amikor a szerb megszállás miatt elvesztette Baranya megye nagybirtok-üzemeit, Bács-Bodrog megyét pedig még nem tudta megszerezni. A gyárat az összeomlástól — messze Kétségtelen — a béruradalom mentette meg, vállalva az erőn felüli termelés koc- KÓzatát is. A húszas évek elejétől a lassú fellendülés megyénként eltérő ütemű volt, noha a tendencia mindenütt azonos irányba mutatott. A válságból a kiutat időben legkorábban Baranya megyében és a bérurada- ícmban találták meg. Baranya megyében volt Délkelet-Dunántúl második legnagyobb cukorrépa-termesztő bázisgazdasága a Baranyában maradt bellyei főhercegi uradalom egy része, amelyben átlagban 1000—1300 kát. holdon termeltek cukorrépát. Tolna megyében 1924-től a répaterület növekedése jelentős volt, de az átlagtermés meglehetősen ingadozott. 1927-től szinte mindenütt egy meredek ívű zuhanás mutatkozott. A továbbiakban részletesen ismertetjük a MIR béruradalom gazdasági kerületeiben termesztett cukorrépa területi módosulását és a terméshozam alakulását.417 1.41. sz. táblázat) Az első két évtized tapasztalatai alapján a béruradalom vezetői már csak azokban a gazdasági kerületekben termesztettek cukorrépát, amelyekben a termelés optimális feltételei biztosítva voltak. Gondolunk itt elsősorban a talajviszonyokra, a szállítási lehetőségekre, a munkaerőkérdésre, amelyek együttesen biztosították a cukorrépa-termesztés eredményességét és egyben a jövedelmezőségét is. A fenti szempontok alapján tíz, tizenkét gazdasági kerületben termesztettek cukorrépát. Cseberki, Márcadó és Patosfa kivételével szinte minden kerületben folyamatosan és nagyobb területen. A gazdasági kerületekben a répaterületet természetesen meghatározta a szántó- cerület nagysága is. A korabeli felfogás szerint a legcélszerűbbnek azt tartották, na a vetésforgónak 1/4-ed, illetve 1/6-od részét vették igénybe a cukorrépa termesztésére.418 A gyár vezetői is ügyeltek arra, hogy a vetésforgóban a cukorrépa területe aránytalanul ne legyen nagy, ezért — amikor a nagybirtok-üzemek vezetői a hosszú lejáratú kölcsönök reményében nagyobb terület szerződtetését ajánlották fel, felmérték az egyes gazdaságok lehetőségeit és adottságait. 1925-ben a mágocsi gazdaság 300 kataszteri holdas ajánlatát nem fogadták el, mivel az a szántóterület 25%-át tette ki, amely már nemcsak a termelőnek, hanem a gyárnak is kockázatot jelentett volna.'10 A szántóterületnek 1/4-ed részén gyakorlatilag sehol sem termeszthettek cukorrépáit. A béruradalom vezetői az optimális feltételeknek megfelelően állapították meg a gazdasági kerületekben a cukorrépa-terület részesedési arányát, 1916-ban a cukorrépa területe kerületenként az alábbi képet mutatta:420 Kaposvárott 15%, Kaposfüreden 18%, Aszalóban 16,5%, Répáson 18%, Rácegresen 16,3%, Lapán 5%, Galamboson 14%, Nyíresen 7,5%, Sántoson 11,8%, Toponáron pedig 10% volt a cukorrépa részesedési aránya. Ezek az arányok alapjában véve a későbbiekben sem változtak, legfeljebb kerületenként némileg módosultak. Általában azokban a kerületekben termesztették a legnagyobb területeken a cukorrépát, amelyekben a termésátlag és a cukorrépa cukortartalmának az eredményei a legjobbak voltak. E tekintetben messze kiemelkedően Galambos, Toponár, Aszaló, Kaposfüred, Rácegres és Répás kerületek nyújtották a legjobb eredményeket. 153
