Szili Ferenc: A cukorrépa termesztése Délkelet-Dunántúlon és a MIR Kaposvári Cukorgyára 1893-1948 (Kaposvár, 1986)

II. A cukorrépa termesztése és a MIR Kaposvári Cukorgyára, az első világháború és az 1929-33. évi gazdasági világválság közötti évtizedekben

tetszés szerinti számban és olcsón állottak rendelkezésre, hiányoznak"/*09 A cukorrépát olyan költségek is terhelik, amelyekről régebben szó sem volt, így a forgalmi adó és az útvám is. A répáért fizetett összeg vásárlóértéke is messze mögötte van a „békebeli" áraknak. Azonban még több más körülmény is csökkenti a cu- Korrépa-termesztés jövedelmezőségét, így a termelők nehezebben szerződnek, de a helyzetet még súlyosbítja a gazdasági lapok folytonos izgatása, és az a tény is, hogy a termelők „már évek óta egyesületekbe tömörülve olyan befolyásoknak vannak kitéve, amelyekről azelőtt szó sem volt/*10 Az igazgató valóban komplex módon látta a mindkét oldalról súlyosbodó gondokat, a termelőkkel kapcsolatos viszonylagos „liberalizmusa" ennek tulajdonítható, hiszen személyétől távol állt az érzelgősség, vagy akár a humánusabb gondolkodásmód. Az infláció időszakában azonban nemcsak az jelentett gondot, hogy mennyi kölcsönt vagy előleget folyósítsanak, hanem annak gyakorlati kivitelezése is, ugyanis a pénz rohamos elértéktelenedése mellett meg kellett találni azt a módot, hogy a törlesztésnél egyik fél se károsodjék. 1923-ban a kaposvári cukorgyár valamennyi termelőjének valorizált előleget és kölcsönt adott.

A Cukorgyárosok Országos Egyesülete egy évvel később a valorizált pénzjuttatást valamennyi cukorgyárban bevezette/'11 A valorizáció búzaértékben történt, hiszen ezekben az években a répa árát a búzaár alapján számították ki, a hosszú lejáratú kölcsönöket is ennek alapján adták és a kamatokat is ennek megfelelően számították ki. 1924-ben a termelők kataszteri holdanként három mázsa búza árának megfelelő termelési előlegben részesültek/*12 A pénz stabilizálását követően a gyár vezetői felismerték e módszer veszélyét, ugyanis az emelkedő és egy- oen hullámzó búzaárak mellett sokkal több kockázatot kellett vállalniok. Ezért a Kaposvári cukorgyárban csak a szerződés szerint biztosított holdankénti három mázsa búza értékének megfelelő előleget valorizáltak, az ezen felüli előleget és a részfizetéseket pedig papírkoronában adták. Az ebből adódó viták így is napirenden voltak, miként azt a fentiekben is említettük, a búzaárak kedvezőtlen ala- Kulása esetében, a termelők tiltakoztak a gyár követelései ellen.

A cukorgyár vezetői a húszas évek második felében a stabilizációt követően e téren is szigorításokat vezettek be, most már ellenőrizhették azt is, hogy az uradalmakban folyósított előlegeket valóban a célnak megfelelően a napszámbérek kifizetésére használják-e fel. Az 1929-es év elején a pénzügyi és a gazdasági válság előjelei már megmutatkoztak, az igazgatóság nem véletlenül utasította a Kaposvári gyár vezetőit, hogy „a szerződésszerű előlegnél többet még a magasabb kamat megtérítése ellenében sem utaljanak ki senkinek”/*1,1 Ugyanis a 9— 9,5% kamat sem fedezte a vállalat önköltségét.

8. A répaterület és a termésátlagok alakulása a kaposvári cukorgyár körzetében

Az 1914. és 1929. közötti időszakot alapjában véve három megkülönböztethető Korszakra bonthatjuk: a világháborúra, a forradalmakra és a 20-as évek első felétől a fokozatosan kibontakozó konszolidációra. A korszakokon belül érzékelhetjük a válságtüneteket, illetőleg a fellendülést, amelyeket a cukorrépa-termesztés lázgörbéje is végig kísért.414 (33-39. sz. táblázat)

147