Szili Ferenc: A cukorrépa termesztése Délkelet-Dunántúlon és a MIR Kaposvári Cukorgyára 1893-1948 (Kaposvár, 1986)

II. A cukorrépa termesztése és a MIR Kaposvári Cukorgyára, az első világháború és az 1929-33. évi gazdasági világválság közötti évtizedekben

Miként ők írták, „az 59 hadifogoly közül naponként 6-8 beteg van, s több olyan, akiket a lábbeli hiányában mezítelen lábbal a gazdasági munkáknál alkalmazni nem lehet/" Hasonló állapotokról számolt be a Barcs-Drávavidéke Takarékpénztár Részvénytársaság is, amely szerint a hadifoglyok „már olyan rongyos ruházatban jöttek hozzánk, hogy abban a téli hónapokban nem dolgozhatnak”.

Jónéhány helységből jelezték még, hogy a hiányos öltözet miatt a hadifoglyok nem tudnak kellőképpen dolgozni, mert fáznak. A kaposvári cukorgyárban is hasonló problémák mutatkoztak, többször jelentették a központnak, hogy a ruházati cikkek beszerzése milyen nehézségeket okoz és amit sikerül megvásárolniuk, az többnyire gyenge minőségű, emiatt a kopás, illetve az elhasználódás igen rövid idő alatt bekövetkezik. A fogolytáborok parancsnokai többnyire elzárkóztak a ruházati költség megtérítésétől, azt rendszerint a munkaadókra hárították.

A panaszbeadványok egyikéből megtudtuk, hogy 1916 őszén a ruházati cikkek sürgetésére Kenyérmezőről még válasz sem érkezett, a dunaszerdahelyi fogolytáborból felsőruhát és cipőt részben küldtek, de fehérneműt szinte semmit, az ostffyasszonyfai táborból ugyan jelezték a ruhaszállítmány elküldését, de az a cukorgyárba nem érkezett meg. így nem csodálkozhatunk azon, hogy az egyébként is elégedetlen foglyok zúgolódtak, miként Kladnigg írta, „mezítláb nem tartoznak a foglyok dolgozni és ennek folytán állandóan nagy számú fogoly munka nélkül tölti az időt”.3,7

Arvay répafelügyelő 1917 januárjában több fogolytábort meglátogatott és a hadifoglyok részére sikerült annyi ruhát szereznie, amennyivel a pillanatnyi szükséglet fedezve lett. Kladnigg azonban ezt a módszert költségesnek tartotta, mivel sok esetben csak a hadifogolytábor-parancsnokok megvesztegetése révén jutottak ruhához, így az emelte a kiadást. A hadifoglyok ruházata tehát egyre inkább a munkaadókra hárult, akik ez irányú kötelezettségeiknek kényszeredetten és csak részben tettek eleget. Természetesen a hadifoglyok is igyekeztek magukon segíteni, így többek között a kaposvári cukorgyárban is, ahol cukorzsákokat loptak és azokból nadrágokat készítettek. Hogy a gyárvezetés a fentiekre hogyan reagált, azt a központnak küldött egyik jelentésből idézhetjük. „Mi a dolgot a mai viszonyok között nem találjuk olyan súlyos vétségnek, amennyiben a foglyok ezt az óriási kézimunkát nem mulatságból, hanem valószínűleg azért teszik, mert a nadrágra szükségük van és azt hisszük, hogy még mindig olcsóbban jövünk ki, hogy ha az olcsóbb zsákokból készítik a nadrágokat, mintha új alsóneműt kellene beszereznünk.”3'^ A hadifogoly-táborok és a munkaadók közötti vita nem javított a helyzeten, Kladnigg még az 1918 szeptemberében érkező hadifoglyoknál is sérelmezte, hogy „a 97 hadifogoly közül 67 embernek nem volt alsónadrágja”.349

A félig mezítelenül érkező hadifoglyok nem akartak dolgozni, rendszerint arra hivatkozva, hogy a hadifogoly-szabályzat értelmében a ruházat nekik megjár, fgy a munkamorál egyre rosszabb lett, ami - természetesen - a termelést erősen befolyásolta. i)

i) A hadifoglyok magatartása és büntetése

A hadifoglyok tömeges alkalmazásával párhuzamosan a munkaadók gondja és felelőssége is növekedett. A hosszú évekig tartó hadifogság, a honvágy és a család utáni vágyakozás egyre ingerlékenyebbé tette őket, a megerőltető napi munka után kapott minimális bér és az elégtelen táplálkozás és ruházat csak fokozta elégedetlenségüket. A hadifoglyokra felügyelő fogolyőrök száma kevés volt, így a fegyelem lazult.

128