Szántó László: Az 1956-os forradalom Somogyban. Válogatott dokumentumok (Kaposvár, 1995)
III. fejezet: A forradalom leverése és utórezdülései, megtorlása és meghamisítása
De azért rémhír a rémhír, hogy pánikot keltsen. Volt olyan szülő, aki rohant az iskolába gyermekéért, mert hátha történik valami. Az utcák is korábban néptelenedtek el a szokottnál. Mindenki várt, hátha mégis csak történik majd valami rendkívüli. Mondani sem kell, semmi különös nem történt. Pénteken reggel ugyan ködös, esős reggelre ébredt Kaposvár és Somogy népe. Ahogy azonban lassan felszállt a köd, ügy oszlottak el az emberek kósza gondolatai is. Dél felé már szinte vidáman zsongott az utca a járókelők zajától. Néhány kíváncsi azonban még mindig nem akart hinni a szemének miután azonban péntek délután sem hozott semmi rendkívüli eseményt, már a kétkedők is megnyugodtak. Majd gyorsan híre futott, hogy tovább javul vasúti közlekedésünk. Pestről is olyan hírek érkeztek, hogy egyre több üzemben veszik fel a munkát. Ismét megnyugodott a város. Ezt mutatta az esti korzó, s az is, hogy benépesült a mozi második előadása is. Ma már mint rossz emléket hozzuk szóba a csütörtöki napot, amikor azért gazdagabbak lettünk egy tapasztalattal. Azzal, hogy a rémhíreknek nem szabad felülni. Forrás: Somogyország, 1956. november 17. 1. o. 186. A Mahart Balatoni Kirendeltsége Siófoki Munkástanácsának 1956. november 15-i ülésén hozott határozat 1. 1956. Kirendeltségünk csak a T. M. K. munkálatokat végzi. (Ide tartozik: sportvitorlások fedél alá helyezése, Csobánc Szigliget motorosok vízretéte- le, a vitorlástároló a sporthajók részére fedél biztosítása, gépkocsik karbantartása, üzembehelyezése, a kikötők jégveszély elleni biztosítása, az üzemben lévő hajók esetleges sérüléseinek helyreállítása, s a kikötőben a tűzőrség ellátása.) 2. Kirendeltségünkön a munkaidő reggel 8 órától délután 14 óráig tart. Ezen idő alatt szakvezetők csak rendkívüli esetekben adhatnak kilépési engedélyt. 3. A telep területén a tűzőrség azonnal felállítandó. Felelős: Dömölki Imre határidő: azonnal. Siófok, 1956. november 15. Fejes Károly Munkástanács Forrás: SML XXXII. 10. 4. Jegyzet: A határozatban kimondott részleges sztrájk kapcsán megjegyzendő, hogy a későbbi keltezésű dokumentumokban olvasható konkrét és közvetett információk alapján a megye számos üzemében volt ezekben a napokban részleges vagy teljes munkabeszüntetés. 247