Szántó László: Az 1956-os forradalom Somogyban. Válogatott dokumentumok (Kaposvár, 1995)

III. fejezet: A forradalom leverése és utórezdülései, megtorlása és meghamisítása

dott abban, hogy az ügyeket általában a vezetőség intézi, mely a hetenként ülé­sező bizottságnak beszámol munkájáról. Küldötteket küldtek a járási székhe­lyekre, hogy a bizottság az eseményekkel kapcsolatban egységes álláspontot foglaljon el. Október 30-án a délelőtti órákban az elnökség tagjai tanácskoztak és a kü­lönböző üzemek és hivatalok küldötteit fogadták, meghallgatták a járási kül­döttek beszámolóit. E közben 4-500 fős tömeg gyűlt egybe az MDP. épülete előtt. Kunszabó Ferenc ujságiró és az azóta ugyancsak elitéit Hamvas József tanár beszédeinek hatására a hangoskodók a megyei pártbizottság lemondá­sát követelték. A pártbizottság vezetői ebben a kérdésben tanácskoztak, felhiv- ták a budapesti központi vezetőséget, majd úgy döntöttek, hogy a felizgatott tömeg hangulatának levezetésére Tóth István elsőtitkár a pártbizottság nevé­ben lemond. így is történt. Az épület előtt azonban tovább hangoskodtak. Hi­das Mihály alezredes a BM. Somogy Megyei Főosztály vezetője, aki szintén a pártbizottság tagja volt kiment a tömeghez. Azonban Hamvasék és Kunsza­bóék mellett nem jutott szóhoz. Nem sokkal később Száraz honvédőrnagy kö­zölte Hidas alezredessel, hogy a fenyegető hangulat miatt elkiséri az egyik ka­posvári laktanyába. Az elkísérés gyalogosan történt a városon keresztül, köz­ben Hidast többen felismerték, megjegyzéseket tettek felé. Száraz őrnagy az egyik honvédségi cellában helyeztette el Hidas alezredest, akit az esti órákban gépkocsival a megyei bírósági börtönbe szállítottak. Nagy József II. r. vádlott Szárazékat követte, azonban aktiv magatartást nem tanúsított. Nagy József ezután visszatért a pártbizottság épülete elé, ahol a tömeg még mindig követelődzött. Ezért Bidó Józseffel az Iparos székházban tartózko­dó Gábriel Jánoshoz mentek, akivel közölték a pártbizottság előtt történteket. Ekkor Szántó József indítványára elhatározták, hogy átveszik a forradalmi bi­zottság nevében az MDP. épületét azért, hogy a tömeg megnyugodjon és haza­menjen. Az épületben Tóth István elsőtitkár a forradalmi bizottság segítségét kérte Gábriel Jánostól, I. r. vádlott az épület erkélyéről szólt a tömegnek, bejelentet­te, hogy a forradalmi bizottság átveszi az épületet, csillapította a tömeget. Ez­után megkezdték a helyiségek átvételét és lepecsételését. Kunszabóék és Hamvasék eközben állandóan izgatták a tömeget, amely nemhogy megnyugodott volna, hanem egyre hangosabbá vált. Gábriel János ismét szólt hozzájuk és igyekezett nyugtatni őket. Nem sokkal később Kunsza­bó Ferenc néhány személy kíséretében az épületbe ment, ahol közölte Gábrie- lékkel, hogy a nép azt követeli, hogy a pártbizottság dolgozóit az ügyészségre kisérjék. Gábriel ekkor igy szólt: „azt kell tenni, amit a nép akar.” Ebben a helyzetben a pártbizottság dolgozói az esetleges vérontás elkerü­lése végett beleegyeztek abba, hogy az ügyészségre mennek. Tóth István gép­kocsit kért Marties honvédezredestől, aki küldött is egy gépkocsit, azonban an­nak igénybevételére nem került sor. Gábriel János harmadszor is beszélt a tö­meghez, bejelentette, hogy teljesül a kívánságuk, felhívta őket, hogy senkit se bántalmazzanak. Bidó József összeszedte a pártbizottságiak fegyvereit. Ez­után a sorbaállt pártalkalmazottakat Nagy József a korábban az épület őrzésé­re rendelt fegyveres katonákkal közrefogta, nehogy valaki bántalmazza őket. Két pártbizottsági dolgozó kérte, hogy őket ne kiséljék el, az egyik beteg volt, a másik pedig az akkor esedékes fizetéseket számfejtette. Gábriel János és Nagy József hozzájárultak ahhoz, hogy ők az épületben maradhassanak és a tömeg eltávozása után elhagyhassák az épületet. 379

Next

/
Oldalképek
Tartalom