Szántó László: Az 1956-os forradalom Somogyban. Válogatott dokumentumok (Kaposvár, 1995)

III. fejezet: A forradalom leverése és utórezdülései, megtorlása és meghamisítása

sztrájkokba. Ahogyan Kádár elvtárs a Szaktanács X-ik teljes ülésén mondotta, ilyen sztrájkot a világ még nem látott, összkomfortos sztrájk, házhoz szállított ellátással. Ez a sztrájk mint egy 10 milliárd forint értékű kárt okozott hazánknak. Népünk ellenségei a teljes gazdasági csődöt, inflációt, munkanélküliséget, végtelen nyomort akartak ránk zúdítani.

(...) A tanácsapparátus dolgozói az elmúlt esztendőben, általában becsületesen végezték munkájukat. Dolgozóink többsége becsületesen szolgálta népi demokratikus államunkat, dolgozó népünket, és igyekeztek felszámolni munkájuk fogyatékosságait, a még meglévő bürokratikus hibákat. Többségükben a feleknek, a panaszosoknak készségesen álltak a rendelkezésükre, és ügyeiket igyekeztek gyorsan elintézni.

Helytálltak az október végi és november eleji ellenforradalmi napokban is. Vonatkozik ez a megállapítás az úgynevezett forradalmi bizottságba bekerültek többségére is. Ugyanakkor azt is meg kell mondanunk, hogy nevezett bizottság fejének a vezetésével egyes olyan dolgozók, akiknek a viszonyuk a munkához, a felekhez, a dolgozó lakossághoz soha nem volt megfelelő, igyekeztek átvenni a hatalmat a Végrehajtóbizottság helyett próbáltak intézkedni saját szájuk íze szerint, annak érdekében, hogy maguknak vezető állásokat szerezzenek és hogy a városházára a régi urakat visszahozzák, a munkás-kádereket elbocsássák.

Hogy szándékukat nem hajtották végre nem rajtuk múlott. Ezek az emberek nevezhetném úgy is, „urak” november 4-én sem hagyták abba káros tevékenységüket, és az apparátuson belül és kívül tovább ágáltak a Forradalmi Munkás Paraszt Kormány, valamint a Párt ellen és züllesztették a munkafegyelmet. így arra kényszerítettek bennünket, hogy a kötelező létszámcsökkentésnél elsősorban rájuk gondoljunk, ne pedig a rendes dolgozókra. (...)

A Végrehajtóbizottság választott vezetői, az osztályvezetőkkel együtt az ellenforradalmi napokban a végsőkig a helyén maradt. November 4-e után a végrehajtóbizottság összeült, állást foglalt a Forradalmi Munkás Paraszt Kormány mellett, és végezte munkáját.

Különösebb támogatást az első időkben nem igen kaphattunk. A Végrehajtóbizottság igyekezett méltó lenni azokhoz a munkáskáderekhez, akik 1945 után ennek a városnak az élére állottak, és a nemzeti bizottságban, föld- igénylő bizottságban, egyéb népi bizottságokban, valamint a Képviselőtestületben vívták harcukat a reakcióval szemben, a nép érdekében.

Munkánk nyilván nem volt mentes a hibáktól, de feladatunkat, kötelességünket népidemokráciánkhoz, a munkáshatalomhoz való szilárd ragaszkodással, hűséggel igyekeztünk végezni. Ahogyan végezték az előző Végrehajtóbizottság tagjai, mind azok a kommunisták és pártonkívüliek, vagy 1948. előtt más pártállásúak, akiket a munkásosztály állított a város élére.

Nyilván való, hogy ezért senkitől dicséretet nem vártunk, és nem is várunk. Ugyanakkor azonban szabad legyen tiltakoznunk a „Somogyország” olyan elmarasztalásával szemben, hogy a város 1945. utáni vezetését teljes egészében rossznak, tehetségtelennek minősítik. Nyilván az ellenforradalmárok és mindenfajta reakciónak nagy örömére. Ez a megállapítás olyan Nagy Imre féle Petőfi-köri fajta csépelés és aminek az a ki nem mondott értelme és végkövetkeztetése, hogy a munkásosztály alkalmatlan a vezetésre. Nyilvánvaló, hogy ez nem igaz, és az ilyen megállapítás csak az ellenforradalomnak az érdeke. (...)

323