Szántó László: Az 1956-os forradalom Somogyban. Válogatott dokumentumok (Kaposvár, 1995)
III. fejezet: A forradalom leverése és utórezdülései, megtorlása és meghamisítása
Az értelmiség elleni kirohanások szintén a Rákosi-korszak fénykorát idézik. A valódi Rákosi-Gerő-féle káderek vádaskodnak és elbocsátással fenyegetőznek, mintha 1950-et vagy 1955-öt írnának. Csakhogy ma már más időket élünk. Az értelmiség nem fél, nincs oka félnie ezektől a fenyegetésektől és nincs szüksége a szektások bizalmára. Az értelmiség egyedül a dolgozó nép véleményére ad s biztosan tudja, hogy az elmúlt tragikus hetek során nem az értelmiség szigetelődött el a dolgozó néptől, hanem ezek a fenyegetőzős szektások. Sajnos ennek a szektás felfogásnak segít a Somogyország december 18-i vezércikke, mely bizalmat hirdet ugyan, de tele van súlyos vádaskodásokkal az értelmiség ellen. Ezzel szemben mik a tények? Az október 23 utáni megmozdulások Kaposvárott is spontán tömegmegmozdulások voltak a Rákosi—Gerő- rendszer ellen. Ezeknek keretében született meg a népfront 16 pontja, melyet az MDP megyei vezetői is magukévá tettek. A megmozdulásokat tehát nem „egyes értelmiségi” személyek szervezték, ezek csak menetközben kapcsolódtak bele irányításukba. Ezeknek az egyes személyeknek túlzó magatartását az értelmiség nem helyeselte, sőt az értelmiség higgadtságának igen nagy része volt abban, hogy Kaposvárott november 4-ig nem folyt vér. A Somogyi Néplap annak idején köszönetét is mondott a pedagógusoknak, hogy az ifjúságra gyakorolt mérséklő hatásukkal elhárították a feszültség veszélyét és kiéleződését. Igen, az értelmiség megmutatta igazi arcát, s ezért nincs oka mentegetőznie, mert a Rákosi-éra alatt elszenvedett mellőzés és megaláztatás ellenére megőrizte józanságát, s a függetlenség és a demokrácia jogos követelésén túlmenően egyetlen megnyilatkozása sem volt a szocialista rendszer alapjai ellen. A legerélyesebben vissza kell utasítani azt a többesszámban emlegetett vádat, hogy mérnökök és orvosok „acsarkodva követelték a kommunista és más becsületes hazafiak legyilkolását”. Ennek éppen az ellenkezője az igaz, mert az értelmiség mindenfajta törvénytelenség elkerülését hangoztatta. Az ilyen általánosító vádaskodás csak akadályozza a kibontakozást és azt a gondolatot ébreszti, hogy fenyegetés és megfélemlítési szándék rejlik mögötte. Igaz, „választóvíz volt az elmúlt időszak minden eseménye”, s az értelmiség megmutatta, hogy összeforrott a dolgozó néppel, de nem kívánja vissza az 1945 előtti reakciót, de az október 23-a előtti időket sem. A november 4 utáni időszak azonban választóvízként mutatta meg azt is, hogy kik az október 23 előtti időszak, a Rákosi—Gerő-rendszer hívei. Ezek azt hitték, hogy ismét megjött az ő idejük, s azzal a gondolattal, hogy legjobb védekezés a támadás, az október 23 óta lezajlott eseményekért az értelmiséget próbálták bűnbakká tenni. Eszerint a tragikus eseményeknek nem a bűnös Rákosi—Gerő-rendszer katasztrófa-politikája volt az oka, hanem az értelmiség bujtogató tevékenysége. A Rákosi-rendszer maradéktalan, túlzó kiszolgálásáért a pártban, a köz- igazgatásban, a karhatalomban kapott pozíciójuk féltésében és megtartása érdekében ismét az előtérbe tolakodtak, vádaskodtak és túlzó tevékenységükkel sokat ártottak a feszültség csökkentése, s a kibontakozás ügyének. A diákok december 10-i felvonulása miatt röplapokon méltánytalan támadás érte a pedagógusokat. Mint a tényeket ismerő érdekelt szülő, kijelentem, hogy a diákok a tanárok és a szülők figyelmeztetése ellenére, önelhatározásból rendezték a felvonulást, természetesen nem ellenforradalmi szándékkal, hanem a szabadságjogokért harcoló Petőfi és a független Magyarországért küzdő Kossuth szellemében öntudatos ifjúi bátorsággal a függetlenségért és az október 23 óta kiharcolt szocialista demokráciáért tüntettek, s a Rákosi—Gerő-rendszer visszaállítását célzó jelenségek ellen. 313
