Kanyar József: Somogy a felszabadulás hónapjaiban 1944-1945 (Kaposvár, 1970)

IV. fejezet Az élet megindulása a második világháború után Somogyban

Endre utcai) 15. sz. alatti hajdani Munkásotthon épületét, s Győri János elnök­lete alatt február 25-én már fel is avatta székházát. A két munkáspárt szövetsége és akcióegysége 1945 koratavaszán több hasz­nos gyakorlati és elvi megállapodást eredményezett - ámbár a két párt központi vezetőségének megállapodásai alig érvényesültek a megye területén, és sokszor voltak - ennek következtében - a pártközi értekezletek az üres szócsaták po­rondjai. Az SZDP helyi szervezetének tevékenysége közül viszonylag korán felfigyelhettünk a kultúrbizottság tevékenységére, amely a kezdet kezdetén gics­cses velleitású, jazz- és magyar nótaestek rendezésével, próbálta a város kispol­gári igényeit kielégíteni. A polgári pártok közül a legszélesebb társadalmi bázisa a Független Kis­gazda-, Földmunkás és Polgári pártnak volt, amely 1945. január 16-án hozta létre megyei szervezetét. Bár az FKP tömegbázisát elsőrenden a kis- és közép­parasztok képezték, tagjai a társadalom minden osztályából verbuválódtak, különösképp attól az időtől kezdve, amikor a felszabadulás utáni első esztendő­ben a legnagyobb választási párttá lépett elő, a legtöbb szavazatot kapta. A párt megyei tradíciói a felszabadulás után is érvényesítették hatásukat. Változatlanul erős szerephez jutott a megyei szervezet irányításában a módosabb gazdarétegek élén Gaál Olivér elnök. A polgári tagozat jelentős ügyvédi, orvosi rétegei ellentéteként azonban a földmunkás tagozatban az újonnan földhöz­juttatott kisbirtokosok s újgazdák is jelentős számmal foglaltak helyet. A párt­tagság nagy részében meglevő polgári tendencia, különösképp Vidovics Ferenc főispánsága idején, a párt hajdani ellenzéki paraszt- és radikálisabb értelmiségi politikusait - sokszor háttérbe szorítva - elkedvetlenítette. A párt már feb­ruár 14-én megyei értekezletre szólította híveit, s választmányát összeállítva, a Kossuth Lajos utca 2. szám alatt nyitotta meg megyei szervezetének a kapuit. Városi szervezetének alakuló értekezlete pedig március 14-én volt a Korona u. 8. szám alatt (ma Ady Endre utca). Köztudott, hogy a Nemzeti Parasztpárt csak 1945 márciusában kezdte meg politikai tevékenységét Dunántúl déli vármegyéiben. Lényegében csak március 17-én alakult meg Kaposvárott is a megyei szervezet, amelynek tagjai így csak március 23-án jelenhettek meg először a Nemzeti Bizottság ülésén. A párt tagjai elsőrenden a szegényparasztok és a radikálisabb szemléletű értelmiségiek sorai­ból verbuválódtak. E megyében is ezért volt legfőbb szószólója - az MKP mellett - a földosztás végrehajtásának, és az újonnan földhözjuttatott földműve­sek sorsának. Különösképp sokat aggódott és harcolt azért a kisparaszti rétegért, amely a történelem folyamán most jutott először földhöz, és akiknek így rend­kívül nehéz körülmények között, egyenlőtlen helyzetben kellett - a régi gaz­dákkal együtt - kenyeret termelniök a nemzet asztalára. Kereste a földosztás utáni megváltozott új agrár struktúrában a mezőgazda­sági újjáépítés, a termelés korszerűbb útjait és módozatait. A megyében a párt megyei szervezete az MKP-nak volt a legharcosabb segtítőtársa, az alapító tagok visszaemlékezéseiből közismert az a tény, hogy azok egyrésze a Kommunista Pártnak volt kezdetben a tagja, és sokhelyütt a kommunisták inspirálták és szor­galmazták az NPP alapszervezeteinek a felállítását, ezért nevezte őket a reakció „patyás-kommunisták"-nak. Megyei és kaposvári szervezetének helyisége a Tál­lián Gyula 7. szám alatt (ma Dimitrov utca) volt. A párt megalakulásának be­jelentői Paál Sándor és Egyed István kaposvári lakósok voltak. Első elnöke

Next

/
Oldalképek
Tartalom