Kanyar József: Somogy a felszabadulás hónapjaiban 1944-1945 (Kaposvár, 1970)

III. fejezet Felszabadító hadi cselekmények a megye területén

2. 93 somogyi falu és 65 puszta a hadak útján A megye területén a nagy tűz- és páncélosfölényű második német hadsereg - végül is - kudarcba fulladt ellentámadásának a megkezdése előtt, amikor a már korábban felszabadult falvakra is kezdett ráborulni az egyre félelmetesebben kavargó világ háborús moraja, a háború kérlelhetetlen vastörvénye 93 falu és 65 puszta kiürítését rendelte el és hajtotta végre. A megyét a front közelsége miatt - hosszú hónapokon keresztül — kettészakította az a 20-25 kilóméteres állófronttá merevedett sáv, amelyet a Vörös Hadsereg parancsára a Balaton hosszában, s a Balaton délnyugati részétől a Dráváig terjedő szakaszon, majd a Dráva és a Sió mentén ki kellett üríteni. Ezen öt járás kiürített falvainak a területén zajlottak le megyénk történelmének legvéresebb napjai és legsúlyosabb ütközetei a második világháború idején. Ekkor vette kezdetét a somogysági történelem egyik legszomorúbb fejezete, a földönfutóvá vált lakosság tragédiája. A falvak órák alatt történő kiürítése csaknem teljes gazdasági tönkremenetelét és pusztulását jelentette a lakosságnak. De nem kevésbé volt súlyos azoknak a községeknek a helyzete sem, amelyek - hadszintérré való válás nélkül - jutottak a kiürítés sorsára. A hosszú és hullámzó hadműveletek előtt - és sokszor alatt is - a Vörös Hadsereg parancsnokságainak az utasítására már a szabaddá vált megye alispánja rendelte el a községek kiürítését 1944 decemberében. A megyét négy kiürítési körzetre, majd további alkörzetekre osztó tervezet három nap alatt foganatosítandó végrehajtására 1944. december 26-án indította útnak az alispán - a kaposvári városházán történt eligazítás után - központi tisztviselőit a Vörös Hadsereg egy-egy tisztjének kíséretében. Ám sok kiürítési bizottság, amely 1944. december 26-án indult útjára Kaposvárról, már december 28-án - két nap múltán - sem tudta megközelíteni körzetét, miután akkorra már a községek határában - a változó hadicselekmények következtében - mozgó harcok voltak. (Beleg, Ötvöskónyi, Szabás stb.) A kiürített falvakban - minden tíz család után - egy bizalmi családot hagytak hátra, amely vigyázott a kilakoltatottak hátrahagyott állataira, értékeire és lakóházára. E bizalmi családok - többnyire - idősebb férfitagjait a hivatalos közigazgatás vagyonőröknek nevezte. De nemcsak a magánházak, hanem a középületek és a közintézmények gondja is a hátrahagyott vagyonőrökre hárult a kiürített falvakba*. Így bízta meg a lengyeltóti főszolgabíró a vagyonőröket a Zichy kastély egyik szárnyépületében - a légitámadások elől Kaposvárról ideszállított és itt ideiglenesen elhelyezett megyei levéltári iratok őrzésével is, amelyeket még akkor is figyeltetett és őriztetett a főszolgabíró, amikor a járás székhelyét 1945. március 26. és április 2. között - átmenetileg - Lengyeltótiból Gamásra kellett áthelyezni. És nemcsak a kiürítési rendelkezéseket foganatosította az alispán, hanem a „felvevő" községi elöljáróságokat is utasítania kellett a kilakoltatottak, a „menekültek" befogadására. „Felhívom a község elöljáróságait gondoskodjon arról, - szólt az alispán nyílt parancsa -, hogy a kemény téli fagyban otthonukból minden vagyonuk hátrahagyása mellett távozni kényszerült magyar honfitársaikat a község szeretettel és barátsággal fogadja be arra az időre, míg a körülmények visszaköltözésüket lehetővé teszik" A befogadó község 10-20 főből álló