Kanyar József: Somogy a felszabadulás hónapjaiban 1944-1945 (Kaposvár, 1970)
V. fejezet Iratdokumentáció
átkozott fasiszta rendszer utolsó maradványait, jöjjetek közénk és küzdjetek a szebb és jobb jövőértI Szabadság! Somogy megyei Kommunista Ifjúsági Szövetség." Forrás: Somogyvármegye. 1945. március 3. 1. évfolyam 44. szám. 30. 1945. márc. 4. A közmunkáéra igénybevételének módosítása a kadarkúti szovjet katonai parancsnokság rendelkezésére A szennai körjegyző az alábbiakat jelentette az alispánnak: „Szíves tudomásulvétel végett tisztelettel jelentem, hogy a kadarkúti orosz katonai parancsnok a szorgos tavaszi mezei munkákra való tekintettel 1945. március 3.-án Kadarkúton tartott értekezletén a jelenlévő községi és körjegyzőknek elrendelte, hogy közerő kirendelést csak akkor foganatosítsanak, ha ő a kirendeléshez, illetőleg igénybevételhez írásban hozzájárult. Ez vonatkozik azokra a községekre, melyek katonailag az ő körzetébe tartoznak: Görgeteg, Lábod, Szabás, Gige, Csököly, Kaposfő, Bárdudvarnok, Kaposmérő, Szenna, Simonfa és Hedrehely körjegyzőségek községeire. Amennyiben az igénylő orosz alakulat nem rendelkezik az ő hozzájárulásával, úgy utasítanunk kell, hogy először szerezze meg a kadarkúti orosz katonai parancsnok: Lindov őrnagytól az engedélyt. Szenna, 1945. március 4. Balogh István h. körjegyző." Forrás: SAI 296/6/1945. 31. 1945. márc. 4. A demokratikus Magyarország hadserege: a honvédség újjászülelik A pécsi 4. honvéd kerületi parancsnokság felhívását a főszolgabírák mindenütt közhírré tették s felszólították a lakosságot, hogy a felszerelési tárgyakat 8 napon belül szolgáltassa be. „Felhívás! A demokratikus Magyarország hadserege: a hanvédség újjászületik. Ez a hadsereg a magyar nép, a dolgozók hadserege leszMagyarok támogassátok! 13* 195