Kanyar József: Harminc nemzedék vallomása Somogyról (Kaposvár, 1989)

VIII. A Tanácsköztársaság Somogyban (1919)

tek a falvakba. Megrázó képpel ecsetelte a nagy orosz mezőkön küzködő katonákat. »Ember és állat szinte szívig átázik — írta egyik haditudósításában — a ruha csupa sár lesz, deformálódni kezd az arc, felismerhetetlenné válik még az ember beszéde is. A hegyek valósággal bebújnak a földbe, a felhők oly alacsonyra szállnak, hogy félsz: beütöd szürke mennyezetükbe a fejed«. Végül a főváros lakója lett, a budapesti lapok munkatársa (Világ, Népszava, Magyar Hírlap, Újság, Nemzeti Újság, Magyar Nemzet). Előbb verseskötetei, majd novellái, végül regényei jelentek meg: Mi huszonketten (1932), Vándorlegények (1933), Rózsafabot (1935), Csodatükör (1937), Istenem, így élünk (1938). Ezt a regényét a kiadó az alábbi sorokkal ajánlotta az olvasónak: »Babay Józsefnek ebből a regényéből teljes bizonysággal megtudhatjuk: hogyan éltek a szegény magyarok 1931-ben.« A regény jól tükrözte a korabeli kisváros légkörét. Nagyon sok polgári és kispolgári figura, tisztviselő, iparosmester, tanítók pincérek és cselédek szerepelnek benne. Regényében egy nagyatádi árvizet is megörökített, a hatalmas pusztításról így írván: »Jó százméteres mederben hömpölygött a máskor szelíd Rinya. Vize piszkos, gallyakat, faderekakat, lombszoknyákat sodort és rohant a fekete vízutca, a kiszakadt ablakok, ajtófélfák, egymásba torlódó gerendák, kerítésdarabok.« A Rózsafabotban egy kis cselédlány szemével festett képet a Rinya-parti városról. A Három szegény szabólegény c. költői játékában pedig az atádi öreg szabómester műhelyét idézte. De a Kék varázs c. ifjúsági regényének egyik alakját is a nagyivó Kuglosits Lajos barátjáról mintázta. Igaza van Várkonyi Nándornak: Babay minden munkájában »a népmese és a népdal nedvei« keringenek, de ne gondoljunk valami népszínmű modorra: Babay József költő volt, amit nyújtott játékos, virágos költészet volt. Babay tehetségét azon is lemérhetjük, hogy nem kisebb kritikusok írtak munkáiról, mint Vajthó László, Gyergyai Albert, Schöplin Aladár, Dallos Sándor, Lyka Károly, Muhoray Elemér és Kenyeres Imre. írásaik pedig az alábbi rangos folyóiratokban jelentek meg: a Pozsonyi Magyar Minervában, Napkeletben, Nyugatban, Kalangyában, Protestáns Szemlében, Katolikus Szemlében és a Diáriumban. Legszebb munkáját a Mi huszonketten c. diákregényét egy emlékezetes vakáció történetébe sűrítette, azzal a tragikus kicsengéssel, hogy az érettségi után a huszonkét fiatalembert a frontra, a halálba küldték. Mosoly című novellájában torokszorítóan szép sorokat írt szülővárosáról: »Szülovarosom Nagyatád. Akkorka városka, mint egy angyaltenyér. Ez az oka tán, hogy mégis annyi jóság fér el benne. Délre fut ki a leghosszabb utcája Bodovicáig. Bodovica falu. Szép kis somogyi falu, táplálója szülővárosomnak. Mindig úgy megyek haza Somogyba, ahogy az arató indul a búzamezőre. Tudom, hogy sokat kaszálok. Erős kévét kötök. És cséplés után még a szalmából is meg tudnék élni.... Irodalom: Babay József: Mi huszonketten (1932). Várkonyi Nándor: Legújabbkori magyar irodalom. Pécs. és Az újabb magyar irodalom 1880-1940. Bp. 1942. Laczkó András: Irodalmi arcképcsarnok Somogyban. Iskola és levéltár sorozat 6. sz. Kaposvár, 1979.