Kanyar József: Harminc nemzedék vallomása Somogyról (Kaposvár, 1989)

VIII. A Tanácsköztársaság Somogyban (1919)

szálfa, amelyet a történelemben időnként végigvágtató viharok nem tudnak a talajból kitépni, annál több a kötőanyag, amely összeforrasztja s egyben ehhez a szentelt földhöz fűzi a nemzet egyetemét. De mint minden átmenet, a nagybirtok formából a kisbirtok formába való átmenet is, megrázkódtatásokkal és hátrányokkal jár. A földet nemcsak birtokolni, nemcsak szeretni, nemcsak művelni kell, hanem jól is kell művelni. És különösen jól kell művelnünk nekünk, akiket a természet és a történelmi sors annyi egyéb kincstől fosztott meg, akiknek gazdagsága a két kezünk munkájában és ennek a földnek a gyümölcsében rejlik. Nekünk tehát éppen arról kell gondoskodnunk, hogy ez az átmenet olyképpen történjék, hogy a nagybirtok nem rosszul kezelt, hanem jól kezelt kisbirtokká váljék és hogy a mezőgazdasági lakosságnak azok a rétegei, amelyek a nagybirtokon találták eddigi megélhetésüket, ezután is megtalálják megélhetésüket. Éppen ezért igen sokoldalú nevelési, szervezési és irányítási problémával állunk szemben, amelyeknek helyes megoldása fokozatos haladást ír elő. A haladásnak ütemét azonban, amelyet az 1936. évi telepítési törvény tett lehetővé, az azóta szerzett tapasztalatok világában nem tarthatjuk elegendőnek és azt meg kell gyorsítani. Azt a kapcsolatot, amely ma fennáll a tulajdonba való átadás és a kis haszonbérletbe való átadás kötelezettsége között s amelynek folytán kis haszonbérleteket csak akkor lehetett alakítani, ha ugyanannyi terület tulajdonilag is átvétetett, megszüntetjük. Az új szabályozás lényege, hogy a háromszáz holdon felüli, kötött birtokok egyharmadrésze, az ötszáz holdon felüli szabad birtokoknak pedig egynegyedrésze kis haszonbérletek alakításának céljára az állam által erre kijelölt szerv útján igénybe vehető.« A beszéd előtt a KALOT »somogyi tarisznyával., bicskával és árvalányhajjal kevert búzakalász diszcsokrot« adott át a miniszterelnöknek. A helyi sajtó megjegyzése szerint a nagygyűlésre legszívesebben a vendéglősök és a korcsmárosok emlékeztek vissza, miután azok a két napos ünnepségen 100 000 pengős forgalmat bonyolítottak le. Forrás: Új Somogy 1938. szept. 6. sz. 319. 1938. szeptember 7. »... gyermekeimmel együtt pusztulásnak vagyok kiteve« Vincze János németladi napszámost hitelezője beperelte s így 398 pengős tartozása — perköltségekkel együtt — 700 pengőre növekedett. Adóssága rendezésére hosszúlejáratú kölcsönt kért a földművelésügyi minisztertől: »Alulirott németladi lakos 1923. évben egy kis házhelyet igényeltem s azon egy kis házat építettem, hogy feleségemmel és 4 kis gyermekemmel kis menedékhelyünk legyen. Az építkezési anyag egy részét hitelbe kellett vásárolnom, úgyhogy arra kölcsönt vettem fel. Földmívelési napszámos vagyok, 3 hold igényelt földecskémen kívül más vagyonom nincsen. Földem megműveléséért (szántás, trágyahordás, stb.) a helybeli kisgazdáknak külön dolgoznom kellett és kell, mert a fuvart és igaerőt pénzben képtelen vagyok fizetni. Csekély napszám keresetből éppen, hogy csak száraz kenyérre és a legszükségesebb ruházatra telik s így a felvett kölcsönt visszafizetni nem tudtam. Hitelezőm bepörölt s a csatolt keresetlevél és ítélet tanúsága szerint 389 P tartozásom,