Kanyar József: Harminc nemzedék vallomása Somogyról (Kaposvár, 1989)

VIII. A Tanácsköztársaság Somogyban (1919)

1924. »Levettek lábamról a grófi parolák, a nagyúri cirógatások, a miniszterség, a kegyelmes cafrang és elárultam a falut« Az ellenforradalomnak félelmetes politikai manőverei voltak a jelentős ellenzéki pártok vezetőinek a korrumpálására. Nagyatádi Szabó István és kisgazdapártja árulásának és tragikus bukásának is ez volt az egyik oka. A paraszt kegyelmes úr őrülésbe burkolt alakjára ismerhetünk Szabó Dezső: Segítség c. kötetében, amely a Horthy-kori Magyarország korruptságának és züllöttségének gúnyos és könyörtelen leleplezése. Néhány részletet idézünk e kötetből, amely — természetszerűleg — az író közismert túlzásainak és megalomániájának is hű tükörképe. »... Te tudod, hogyan küzdöttem fel magam, már meglett korban, a paraszti sorból. Tudod, hogy a magyar falu miért segített erejével. Mert a magyar falu szája, esze és joga voltam. A magyar paraszt hazájává akartam tenni az országot. A magyar falunak akartam megadni az állam kialakulásában azt a súlyt, amely megilleti. A magyar paraszt hite tett politikai lobogóvá. Aztán nagyurak közé kerültem és gyenge lettem. Levettek a lábamról a grófi parolák, a nagyúri cirógatások, a miniszterség, a kegyelmes cafrang és elárultam a falut. « »... És ezzel az erővel hagytam magamat lekegyelmesurazni! Soha nem lesz még olyan pillanata a parasztnak, mint most volt! O vette meg vérével az országot a háborúban, ő vette meg paraszterejével az országot a két forradalom alatt. Mindent neki lehetett köszönni, most volt a perc, mikor odazuhant joga minden lelkiismerete. És én most árultam el! Féltem a tüzes tróntól, kegyelmes úr voltam, miniszter voltam. Csodálom, hogy még senki sem köpött az arcomba.« »... És most kell meghalnom, most, amikor mindent megbántam, amikor még mindent jóvá tudnék tenni. Oh, hogy fel tudnám most két karomon emelni a magyar falut. De nincs kegyelem számomra: nagyon félnek tőlem. Sok tátott szájnak az érdeke, hogy én elpusztuljak.«»... Az új változás elején (célzás a Horthy-kor ellenforradalmára) megint megjelent a fórumon. Most már nagy párttal a háta mögött és odatartotta a falu erős tenyerét az új kalandorok elé, hogy a nagy történelmi adósságot megszedje. A két forradalom alatt a parasztság annyira az egyetlen erkölcsi és anyagi erő volt, hogy a magyar falunak ezt a hatalmas küldöttjét még az ellenforradalom vérebei is csak körülszagolták, de nem merték bántani. Különben is: átrontó tekintetével, paraszti furfangjával bírta a csatát minden alamuszi terv ellen. A megszeppent érdekszövetségek ügyesei aztán okosabbat találtak ki. Nagy tisztelettel vették körül, magasztalták, kikérték mindenben a véleményét és tárcanélküli miniszterséget is adtak neki. És ez a földerejű, ravaszszemű paraszt túlságosan magyar volt, hogy a szép szónak, az ünneplésnek, a nagyuraságnak ellene tudott volna állani. Minden este halálos undorodással vitte magát az ágyba, mert érezte, mint ad fel napról napra mindent, amiért neki ereje s a falunak hite volt benne. A nagy belső földrengésben minden este megfogadta, hogy holnap igazán megrázza az oszlopot, holnap ismét visszatisztul, visszaerősödik a magyar faluhoz. De a holnapból mindennap holnap lett. Az Erős János meséje csodálatosan testesült meg a mese földjéből kinőtt emberben. Fokonként lopták meg, percről percre csalták: és János nem haragudott. Lassanként utolérte minden magyar géniusz szokott tragédiája. Teljesen elmagányosodott, még barátaival szemben is. A