Kanyar József: Harminc nemzedék vallomása Somogyról (Kaposvár, 1989)

VIII. A Tanácsköztársaság Somogyban (1919)

Nem gondolt a tekintetes főbíró úr arra, mikor a gabona árakat oly magasra szabta, hogy mennyi kenyérkereső nélkül maradt család van és hogy azoknak is élni kell, csak dolgozni és dolgozni, hát hiszen dolgozunk, ne tessék ám azt gondolni, hogy nem dolgozunk, de mégsem bírunk annyit dolgozni, hogy teljesen abból megéljünk. Először nincs is meg az arány a napszám és az élelmiszer közt, még az urak sem ismerik a termelőket úgy, mint mi itt a falun, azt akarják és úgy is van, amit ők eladnak, annak százszoros árát kérik, ellenben a napszámot még úgy is sokallják, ahogy meg van állapítva és nem is hívják a szegényt, megteszik inkább, csakhogy ne. kelljen semmit kifizetni, hogy minél több ezres bankót tudjanak összecsinálni, mert már soha nem lesz nekik elég és még is nekik van szavuk. Akiknek a kenyérkeresőjük az 5 éves háborúba elment, azok csak keseregjenek. Ennél fogva folyamodunk nagyságos kormánybiztos úrhoz és kérjük a tisztelt urakat, ne legyen kérges a szívük, gondoljanak az ily , családokra is, akik kenyérkereső nélkül vannak, de ne csak gondoljanak, hanem tegyenek is, mert tessék azt is elgondolni, hogy egy embernek nem lehet asszony dolga nélkül megélni, viszont egy asszonynak még nehezebb a férj ereje nélkül élni, pláne apró gyerekeket nevelni. Jön a tél, nem tudunk kenyeret, munkát, lábbelit beszerezni a drágaság miatt. Ha pedig elvonják tőlünk a segélyt az nem eljárás a magyar kormánytól, akkor kénytelenek leszünk kis apró családunkat, vagy a tisztelt urakhoz elvinni, hogy lássák el őket mindennel, ha oly magasra szabták a kenyér árát, vagy pedig pusztulnunk kell az éhínség miatt, mert kibírni sehogy sem lehet, most már a nélkülözés és a nyomorunk tetőfokára lépett, eleget szenvedtünk. 5 hosszú kínos esztendeig csak tűrtünk, csendesen panasz nélkül, de már a végpontra értünk, most már nem lehet. Ismét kérjük a tisztelt magyar urakat legyenek azon, hogy a mi nyomorunk és szenvedésünk is kissé megenyhüljön. Ne kelljen többet ily szivetfacsaró panaszra fakadni. Mély tisztelettel kérünk oltalmat és pártfogást. Kelt Nagycsepely, 1919. szept. hó 25-én. Szabó Pálné, Reimsik Andrásné, Csató Györgyné, Turzó Áronné.« Forrás: Főispáni iratok 3025/84/1919. sz. 265. 1920. január 15. Somogyszil kisparasztjainak földosztás iránti kérelme A Tanácsköztársaság leverése után nyomban jelentkezett parasztságunk kielégítetlen földigénye. Az ellenforradalmi demagógia és publicisztika által is dobravert — vitorlából a szelet kivonandó — földreformprogramok félrevezették hiszékeny népünket, amely csakhamar rádöbbent arra, hogy hiába harcolt és kilincselt a földért, mivel a Horthy-kor ellenforradalmi restaurációjának továbbra is elengedhetetlen pillére maradt a nagytőkével egybefonódott nagybirtok politikai vezetőszerepe. A hangzatos földreformtörvények és rendeletek végül is a reform elsikkasztásához vezettek. Az alábbi dokumentumok arról győznek meg mindnyájunkat, hogy a somogyi nincstelen parasztok is hiába kilincseltek a földért. íme, a somogysziliek kérelme: