Kanyar József: Harminc nemzedék vallomása Somogyról (Kaposvár, 1989)

VIII. A Tanácsköztársaság Somogyban (1919)

rendezésének alapjául az 1918. okt. 31. előtti állapotokat fogadta el. A nagybirtokosoknak az ellenforradalom első napjaiban és heteiben még az volt az átmeneti álláspontjuk, hogy engedményeket kell tenni a dolgozó nép javára. Magyarán szólva: nem lehet azonnal ott folytatniuk, ahol 1918 őszén abbahagyták. Amint pedig a birtokosok és a tőkések mindinkább távolodtak a Tanácsköztársaság eseményeitől, az ígéretek egyre üresebbé váltak, a megtorló bosszú még a korábbi engedmények látszatát is széjjelrombolta. így a két kormánybiztos rendeletének a megjelenési időpontja volt az a történelmi fordulópont, amelyre már tökéletesen megmerevedett és kikristályosodott a nagybirtokos és a nagytőkés osztály álláspontja, amely végül is így nyert megfogalmazást: nem lehet, és nem is akarják másképp folytatni, mint ahogy és ahol abbahagyták 1918 őszén. A közigazgatás és a hadsereg ügyének kormánybiztosi kézbentartásán keresztül váltak elsőrenden a nagybirtokosok az ellenforradalom uralkodó osztályává és megingathatatlan társadalmi és gazdasági bázisává. E nagybirtokos és nagytőkés osztályuralom maradt mindvégig nyeregben az ellenforradalom negyedszázada alatt. Nem véletlen, hogy az első hónapokban összeült törvényhatósági bizottság lényegében változatlanul funkcionált a megyében huszonöt éven keresztül. Az ellenforradalmi rendszer társadalmi és gazdasági bázisának a tárgyalásánál az eszmei és ideológiai háttérre is rá kell mutatnunk. A »kereszteny nemzeti alap« zajosan hirdetett politikája egymás után hívta életre a megyében a különféle pártszervezeteket, társadalmi egyesületeket és gazdasági szervezeteket. A különféle érdekvédelmi szervek s csoportok valóságos túlszervezettsége vált jellemzőjévé az ellenforradalom első hónapjaiban a megye társadalmi, politikai, gazdasági életének. A meglévő társadalmi és gazdasági egyesületek keretei nyüzsgő aktivitással telítődtek meg, s lázas tevékenységgel zajongtak vezetőik a közélet fórumain. A régi társadalmi keretek mellé új keretek, új érdekvédelmi és új tömegszervezetek létrehozásán fáradoztak fővárosban és vidéken egyaránt. Erre a politikai nyüzsgésre rá kellett szolgálnia a megye székhely városának, Kaposvárnak is. Nem véletlen, hogy Horthy fővezér e várost tüntette ki 7979. szeptember 8-án első látogatásával a Dunántúlon, amelyet a vármegye és a város új urai »legujabbkori történelmének egyik felejthetetlen nagy napjakent« örökítettek meg a sajtó hasábjain. Miért volt Somogy és annak székhelye kulcspozíció a nemzeti hadsereg fővezére számára? E kérdésre Horthy későbbi nyugatmagyarországi körútja adta meg a magyarázatot. Szombathelyi nyilatkozata szerint Dunántúlon, az ellenforradalmi kibontakozás útján Kaposváré volt a vezető érdem, miután e város a fővárosnál is »vörösebb« volt 1919-ben. így a város és a megye életében beállott döntő változás országos hangsúlyt kapván, a fővezér e város példájával akart a főváros számára is példát statuálni. Horthy kaposvári fogadtatása tehát a fővárosba történő bevonulás előtt vált döntő és követendő példává. Itt hangzott el először a Honvéd téren az az esküszöveg, amelynek egy része még a nemzeti hadsereg fővezérének szólt ugyan, a másik része azonban már a virtuális kormányzó személyét állította az eskütétel centrumába: »Esküszünk, hogy fővezérünket feltétlenül követjük, úgy neki, mint az általa kinevezett elöljáróknak feltétlenül engedelmeskedtünk.«