Kanyar József: Harminc nemzedék vallomása Somogyról (Kaposvár, 1989)

VI. Somogy az 1848/49. évi forradalom és szabadságharc idején (1848—1849)

1849. március 6 — 19. »Somogy megye földnépe nem akar a császári katonai kormány alatt maradni!...« Amikor Windischgrátz fenyegető kijelentésére: »En itt Magyarországon végezni fogok a forradalommal« — az osztrákok által megszállt dunántúli megyékben — így Somogyban is — egyre bátrabban növekedett az ellenállás, a »communisticus« törekvések, a földfoglalások, az uradalmi tisztekkel szembeni ellenszegülések világosan arra mutattak, hogy a nép csak az alkalomra és vezérre vár, hogy sorai népfelkeléssé rendeződjenek. Az egész folyamatot a Közlöny egy névtelen somogyi levelezője így foglalta össze: »Elobb az 1848-ik évi törvények oltalmazására bejönni színlett katonai erő most az adót nagy mennyiségben szedi — s falragaszok által hirdetteti, hogy a földesurak által régebben gyakorlott minden jog és hatalom régi erejében visszaállíttatik. Most nyílik fel a föld népének szeme ezen csalás láttára, melyet sokan a somogymegyei földbirtokosok közül a régi állapotot visszanyerni óhajtván, maguk segítettek elő, magok vezetvén be az ellenséges csapatokat. Elkeseredett ám erre a nép, s méltó bosszúra gerjedt, s csak kis katonai erőt kell túl a Dunára rendelni, s általános lesz a népfelkelés s szét fogja zúzni az ellenséges erőt, mely a régi robotot óhajtó több földesurak által derekasan támogattatik. Somogy megye földnépe nem akar a császári katonai kormány alatt maradni, s várva várja a pillanatot, midőn a magyar kormánynak mutatja be hódolatát. « »Pontosan e cikk megjelenésének napjaiban — írta Vörös Károly: Noszlopy Antal visszaemlékezései (Adalékok az 1849. évi dunántúli népfelkelés történetéhez) című közleményében — Perczel ajánlólevelével egy eddig ismeretlen nevű fiatalember jelenik meg kihallgatáson Kossuthnál, bátyjával együtt, ki a debreceni térparancsnokság egyik alantas beosztású tisztje. A magyar seregek még a Tisza-vonal-mögött állnak, és még semmi sem sejteti a nemsokára meginduló tavaszi hadjárat nagy sikereit. A fiatalember mégis merész tervvel áll elő: éppen a mélyen az ellenséges front mögött lévő Somogy megye s onnan kiindulva a Déldunántúl felszabadítására vonatkozó tervét terjeszti az Országos Honvédelmi Bizottmány elnöke elé. A Somogyból menekült fiatal szolgabíró, Noszlopy Gáspár, régi, de elszegényedett köznemesi családból származik.« Híre — Kolmár József somogyi származású újságíró tollából — már előbb megérkezett Debrecenbe a Közlöny 1849. február 28-i számában: »Volt nékünk egy lelkes, erélyes szolgabíránk a marczali járásban, kiről kormányunk tán nem is tudja, minő kincset bírt e tisztviselőben a nehéz napokban. E férfiú már azelőtt is a nép embere; de különösen a forradalmi napokban a népnek valóságos atyja, vezetője volt. Ö volt az, ki a Jellachich-féle hadjárat alkalmával az ellenségnek legnagyobb gátja volt; kémjét, futárját, egy horvát katonatisztet: Terbukovics nevűt elfogatta s Keszthelyre kísértette, miért Jellachich dühében majd ajkát harapta le, mivel ezáltal hadi terve hiúsult és késleltetett. S e férfiúnak schwarzgelb nemzetőr tisztekkel is küzdenie kellett, sőt több tiszttársai is csitítgatták, fenyegetvén Jellachich bosszújával; de ő rettenthetetlcnül állott ügyünk mellett; a népet az ellenség élelmezésétől letiltotta, nemzetőröket vévén maga mellé cirkált az ellenség útjában, annak több társzekerét elfogta, s ahol csak lehetett, ártani el nem mulasztá. S ezért, midőn