Kanyar József: Harminc nemzedék vallomása Somogyról (Kaposvár, 1989)

V. Somogy vármegye a török kiűzésétől a polgári forradalomig (1686—1848)

1840. dec. 13-án 53 mesztegnyői parasztot erős pandúrfedezettel útnak indítottak Kaposvárra. A letartóztatottak útjáról, valamint arról, hogy milyen hatást váltott ki a megye lakosságából a véres zendülés, Vörös Károly tanulmányában az alábbiakat olvashatjuk: »A fedezet erőssége és az óvintézkedések mutatják legjobban a megye félelmét: a szállítmányt egy őrmester és 6 pandúr vezeti elő, ezután 26 kocsin a rabok, egy-egy pandúr őrizete alatt, a menetet újabb 6 pandúr és egy őrmester zárja be, a többi 25 pandúr körbe veszi a szekereket. A kocsiváltáskor Csokonyán az átszállás is egyik kocsiról a másikra egyenként, szigorú felügyelet mellett történik. Ugyancsak egyenként hajtanak be a kocsik Kaposvárott is a megyeháza udvarára: egyszerre két embernél több nem szállhat le. — 17 sebesültet ezenkívül még Mesztegnyőn hagynak erős pandúr- és katonai fedezet alatt: felépülésük után ők is a törvény elé kerülnek. A szomorú menet még aznap, december 13-án meg is érkezik Kaposvárra, útja a piactéren visz át a nemrég épült új megyeháza felé, — s már aznap délután elő is állítanak a városbírák elé egy Mór István nevű 46 éves jádi »napszámból élő lakost.« A vád ellen az, hogy »a piacon álló emberek előtt azt mondotta volna, hogy szegényeket de nagyon sajnálom, hogy őket bekísérték, ha úgy lett volna szándékjok, mint az enyém, ha több helységek öszveállottak volna, meggyőzték volna azt az egynéhány panáúrt és katonán. Mások szerint azt mondta: »No, most hozzák a mesztegnyőieket az igazságért, ha több helységbeliek öszve jöhettek volna, akkor ott maja más világ lett volna. « Kijelentéseinek veszélyességét fokozza az, hogy körülötte éppen aznap újoncokat bekísérő jádi emberek állottak — éppen legmegfelelőbb hangulatban az effajta kijelentések meghallgatására. Mór azzal védekezik, hogy a beszédet nem ő kezdte: »egy vidéki ismeretlen paraszt ember azt mondotta, hogy több ember is lesz még ilyen, melyre én azt mondottam, hogy lehet még több is.« Tulajdonképpen úgy kerül a városbírák elé, hogy ezután visszamenve a Csapó-házban lévő korcsmába, ott összeszólalkozik egy Nagy József nevű mutatványossal, ki hallván szavait, rátámad: »Hat kend is olyan ember akar lenni, majd bé tétetem kendet a tömlöcbe, melyre egyedül azt feleltem, ha becsukat az úr, odabent leszek, több szóváltás után azt mondottam a komédiásnak, hogy akasztófára való«. Hogy tovább mi történik vele, nem tudjuk — esete azonban jellemzően mutatja: milyen széles hullámokat vert e három hét alatt a mesztegnyőiek ügye, s milyen érzékeny módon reagált rá azonnal a megye parasztsága.« Forrás: Proc. criminales 1841. nov. 12. No 761. Irodalom: Vörös Károly: Az 1840. évi mesztegnyői zendülés. Somogyi füzetek 1. Kaposvár, 1954. 117. 1843. május 3. A »Berzsenyi koszoru« Az 1843. május 3-i népes megyei közgyűlésen váratlanul megjelent Döbrentei Gábor író, a Magyar Tudományos Akadémia első titkára, a Buda-kerületi országos főbiztos, somogyi táblabíró, a Berzsenyi-kultusz ápolója és országos