Kanyar József: Harminc nemzedék vallomása Somogyról (Kaposvár, 1989)

V. Somogy vármegye a török kiűzésétől a polgári forradalomig (1686—1848)

sokra. A népdalgyűjtés lelkes elindítója volt. Mint ember, igen sokoldalú és nagytudású: jogász, gazda, teológus, mérnök, csillagász és költő. Kondor József Csurgón 1897-ben megjelent tanulmányában említi, hogy Pálóczi nemcsak somogyi népdalokra, hanem azoknak dallamára is megtanította a rossz hangú, de kitűnően spinétező költőt. Csokonai ezután nem csoda, hogy tanítómesterének vallotta a névnapjára írt köszöntő versében. Te vagy első ember köztünk és Ádámja magának, A kies magyar Helicon szűk Paradicsomának... Pálóczi felesége Sárközy Jusztina volt. Unokahúga Sárközy Istvánnak, akit »ezüsthaju öregnek, Somogy tolmácsának« nevezett egy ismeretlen költő Somssich Pongrácot köszöntő versében 1832-ben. Kazinczyval, Berzsenyivel levelezett és így természetesen nagy vendégszeretettel fogadta Csokonait, aki Hedrehelyről hamarosan bajomi házába költözött, ahol már az említett megszakításokkal majd egy esztendeig, és később is az 1799. év nyári iskolai szünetében is lakott. így alakult aztán ki — ha szabad így elkeresztelnem — a keszthelyit megelőző »Bajomi Helikon«. Meghitt és különös irodalmi kör volt ez. Természetben élő, jóétvágyú és művelt társaság, melyhez hasonlót ilyen triumvirátussal, azt hiszem, e századból keveset tud irodalomtörténetünk felmutatni. Pálóczi, de különösen Sárközy István »muzeuma«, ahogy az egykori levelek említik dolgozószobájukat, homlokegyenest ellentmondanak Szerb Antalnak a magyar praeromantikáról vallott véleményének, tudniillik, hogy falusi nemességünk a nyugati »racionalista, filozofikus, spekuláló és kételkedő kultúrát hírből sem ismerte.« Egy nagybajomi orvos, dr. Mózsa Ernő nem régen mutatta ki, leközölve Sárközy bibliotékájának katalógusát, hogy bizony Descartes, Newton, Diderot, Voltaire, La Fayette, Herder és Barclay munkái közkézen forogtak Nagybajomban! Olvasták, vitatták és éltek velük. Ebben a környezetben élt tehát Csokonai. Sokat tanult és látott. Természete nyugtalan, s a bajomi esztendőt is gyakran meg-megszakította kiruccanásaival Kisasszondra, Korpádra, Csökölybe, Hedrehelyre látogatva. Mint a higany, máskor Kadarkúton, Gigén, sőt Szigetváron, majd a pécsi nyomdában és Kaposváron tűnik fel. S mert kedve is lassan visszatér, és vendéglátóinak sem akart adósa maradni, így aztán a nem sokra becsült »alkalmatossagokra írt versezetek is egyre szaporodtak. Nézzük meg ezeket is. így Somogyban anélkül, hogy irodalmi terveit feladná, üres óráiban a megélhetés reményében a vidám társaságok és falusi mecénások kényszerű lantosa lett. Leveleiből tudjuk, hogy vidáman élte napjait. Szórakoztató írásain maga is jókat derült, de legalább megvolt az az elégtétele, hogy azokon is nevetett, akiknek ez tetszett, mert ő ezeket a versezeteit nem sokra becsülte. Az ilyen versek művelóit »kintornázó, a Helicon bodzás tövében kézmunkát űző versjártóknak« tartja, — »akiknek nem kilenc múzsa, kilencszáz sem győzne eleget tenni, annyian vannak ezek az urak és oly nagyon szolgáltatják magukat. Mihelyt pedig vége van a jelen alkalmatosságnak, ők is mint a tánc, vendégeskedés és éjtszakázás miatt kifáradt vendégek, lenyugszanak a Parnasszusz bodzái közt, s a halhatatlanságnak boldog reménysége alatt aggódtan alusznak, mindaddig, míg valamelyik újabb sollemnitásnak lármája azt nem kiáltja fülükbe: Kelj fel poéta!, melyre minden bodza berkek: Kelj fel múzsámmal zendülnek meg.« Ebben az alkalmi versei elé írt vidám, de a derű alatt akkora fölénnyel és komolysággal ítélkező előszavában »nagyjaban gezemicenek« tartja ezeket az írásait. De, ha csak egy fél mondatban, mégis hisz pár sorukban, melyekből úgymond: »jövő aranyidők poétái talán gyöngyöket szedhetnek«. — És így folytatja. — »Nincs nagyobb rosta az időnél: addig-addig lebeg az, míg minden szemetet, minden fonnyadt vagy éretlen magot és minden gizt-gazt ki nem hullat, hogy azokkal hizzék a feledékenység. Elég van ebben az én könyvemben olyan, amit magam is csak az ő számára tartok.« Mégis nézzük meg, mit mondanak el ezek a versek Csokonai somogyi napjairól. Sorai nyomán végig kísérhetjük csaknem kétévi tanyázását a Somogyságban. Ezek a versek,