Borsa Iván: Somogy vármegye címere és pecsétje 1498 (Kaposvár, 1998)

A 9. ábrán a hat pecséttöredék legjobb részleteinek összevágásával készült fotómontázs, szintén nagyítva. Ha a pecsétképet összehasonlítjuk a kiváltságlevél címerképével, megállapíthatjuk, hogy a pecsétnyomó készítője több esetben eltért az eredeti címerképtől. A sisaktakaróként jelentkező virágok elmaradása természetesnek vehető, de a sisak elhagyása már jelentős eltérésnek minősül. Mindkettő elhagyását bizonyára az sugallta, hogy a terjedelmes négyzet helyett a képet kisebb méretű körben kellett elhelyezni. Térbeli adottságokkal lehet magyarázni a sisakdíszbeli sas alakváltozását is. Egy ágaskodó, repülni készülő sast a rendelkezésre álló helyen nem lehetett ábrázolni, ezért, egy törzsében és lábában a címerképtől ellenkező irányba torzított sast láthatunk. Ez a sas a címerpajzson áll és a reneszánsz idején gyakori széttárt szárnyú angyalok mintájára a pecséten mint címervédő jelenik meg. Hogy a korona nincs a fején, talán ezt is a helyhiánnyal kell magyarázni. A tipárium készítője a legnagyobb hibát akkor követte el, amikor a liliomos koronából kinyúló kart ábrázolta. A címereslevélben a korona közepéből egy bal kar nyúlik ki, mely jól láthatóan markolja a három szőlőágat, így könyöke címertanilag balra (ránézvést jobbra) mutat. Ezzel szemben a pecséten látható kar a korona jobb (ránézvést bal) oldalából nyúlik ki és könyökével az ellenkező irányba mutat. Ez az eltérés azt a benyomást kelti, hogy a tipárium negatív képének vésésekor a vésnök tulajdonképpen másolt és nem fordította meg a képet, ahogy azt a sas esetében helyesen tette. E tévedés következtében a bal karból jobb kar lett. Hogy a koronából kinyúló kar miért tolódott el a korona közepéről, ismét helyszűkével magyarázható. A kezében tartott szőlőágak három levelükkel és két fürtjükkel csak így voltak megfelelően elhelyezhetők. A pecsétvésőnek érdemeként vehetjük, hogy ezzel a megoldással a címerpajzsot jobban kihasználta, mint címerfestő társa. Ez a körülmény is azt mutatja, hogy más szempontok érvényesülnek a címerkép megfestésénél és mások a pecsétnyomó vésésénél. A reánk maradt pecsétemlékek alapján nem lehet megállapítani, hogy a két fürtön volt-e valami törekvés a szőlőszemek ábrázolására, illetve szimbolizálására, de a kb. 3 milliméteres fürtön ilyen igényt még támasztani is nehéz volna. Mint láthatjuk, a pecsét alkotóját nyomasztotta a rendelkezésre álló kis hely. A pecsét átmérője nem éri el a 30 millimétert. Egyelőre megválaszolatlan kérdés, hogy miért kellett a pecsétnek ilyen kis méretűnek lennie. Nincs olyan kutatási eredmény, amely feltárta volna, hogy a XV század végén az egyes pecséttulajdonosok pecsétjének méretében érvényesült-e hierarchikus szempont, és ha igen, miként. Az biztos, hogy mindig a királyi nagypecsét volt a legnagyobb, de külön tanulmánynak kellene megvizsgálnia, hogy a középkor századaiban a városi pecsétek méretei miként alakultak. Egy ilyen vizsgálat talán fényt deríthetne arra, hogy miért ilyen kicsi a Mohács előtti korszak egyetlen megyei pecsétje. Ez a méretkényszer lehetett az oka annak is, hogy pecsétünknek nincs körirata. Hiányossága levéltárainknak és múzeumainknak, hogy még nem állították össze az 1848 előtt készült és ránk maradt érc pecsétnyomók kataszterét, s még nagyobb hiányossága pecséttanunknak, hogy nem foglalkozott a Mohács utáni pecséthasználattal. Reméljük, hogy az első megyei pecsétnek fenti bemutatása felhívja a figyelmet az ilyen kutatásokban rejlő lehetőségekre.