Pesty Frigyes: Somogy vármegye helynévtára - Fontes Comitatus Simighiensis 1. (Kaposvár, 2001)

Somogy vármegye helynévtára

az elpusztult Hatvannak lakosai ámbár igyekeztek régi lakhelyük nevezetét magokkal ide is áthozni: mindaz által nem lehetett a' szomszéd helységbe­liekről, kik előtt igen ismeretes volt a' Kálmán szállása nevezet. Miért is kettős nevezete lett a' helységnek; - magok a' lakosok Hatvannak a' vidék pedig Kálmán szállásának hivta, melyből idővel röviditve lett a' Kálmán vagy a' mai népies Kámány nevezet. - Ez a Kálmán nevü család többekkel együtt mais virágzik itt.— A' Helvét hitv. szerint hivő családok között jó hirben volt már akkor a' Nemes Gál, - Nagy-, Kálmán-, Tankà-, Simon- és Kiss család. Kik közt a' két elsőbbek tulajdon nemes birtokosok voltak, sőt a' harmadikról is van némi emlé­kezet­Valódi neve hát e' községnek a' megyében, Hatvan még mais, ­Kámánynak csakis a' közel vidékiek hivják. Első nevezetéről azt tartják hogy bizonyos Hatvani István nevű emberről - ki legelsőben ott megtelepedett vette volna helyi nevezetét. - Hlyen nevű ma már a' községben nem létezik.­565 Hatvant, Sz .Miklós 566 és Dadfai pusztával 567 az it mais még nemse birto­kos Gál család egykori hős ivadéka ki abban az időben kapitány volt uj adomá­nyozás utján nyerte. Eme Gál család ma már szinte 12 torsból áll, kik mais birtokos nemesek. Ezen családnak másik ága, mely pedig amazzal egy törsböl való - szinte tiz család ma már a' volt úrbéresek közt bir és lakik úgy mint volt jobbágyok. - Ezek mikor és miképpen jutottak az úrbéresek osztájába? ma már magok sem tudják, valamint azt sem tudják ezek, hogy az adomány levelük­ben emiitett Sz.Miklós és Dadfai birtokukat mi módon birják ma mások. - Ezen nemes Gál család egyik ivadéka, régi törse hagyományozott a hatvani ref. egy­ház és lelkésze részére földbirtokot, templom és papfundust, melynek mais birtokában van a' Gyülekezet. A' nemes hagyományozó úrnak neve, méltó, hogy itt is megemlittessék nemes Gál Gergely volt­Másik főbirtokos e' községben jelenleg Herczeg Batthyáni Fülöp úr, 568 ­az egyház őt is a' jótéteményezők sorába emiitheti, mert valahányszor könyö­rögve megkeresi, mindannyiszor megmutatja nemeshitűségét az egyház és is­kola iránt.­Hatvan, annyiban is nevezetes, hogy egyik a' legrégibb helvét hitű egy­házak közül. De hogy mikor reformálódtak - bizonytalan. Hihető, hogy Szege­di Kiss István Kálmáncsehi püspök ideje táján 1560 év körül, már a' helvét hit szerint hitek; minthogy Hatvan, Kálmáncsával csaknem határos volt. Az öregek 565 A település neve valószínűleg a hatvan tőszámnévből ered esetleges személynévi átvétellel. (Kiss. 1. kötet, 577.) 566 Középkori falu, nevét 1452-ből említik először oklevélben. (Csánki, 647.) 567 Datfalva középkori falu nevét 1493-ból említik először. (Csánki, 599.) 568 A Batthyány család a XVEII. század közepétől birtokos a községben. (Somogy vármegye, 142.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom