Pesty Frigyes: Somogy vármegye helynévtára - Fontes Comitatus Simighiensis 1. (Kaposvár, 2001)

Somogy vármegye helynévtára

8.ANDOCS Helynevek Andocs község - Somogy megyéből. Andocs községnek - mely mint a vidéken mint ország szerte e néven ismeretes eredetéről bizonyosat sem a történeti adatok, sem hagyomány utan mondani nem lehet; hanem ezek nyomán csupán mint vélemény veendő - hogy Andocs már a 16 században, mint község néhány csekély számú német ajkú lakosokból álott és az (Andacht) szóból eredt. 59 Andacsul neveztetett el; mert az itt létező Kápolnában a Boldogságos Szűz Mária csudákkal jeles Képe a leg­régibb időktől fogva a Törökök ideje alatt is messze földről ide zarándokolt hívek ájtatosságául szolgált. 60 - Állíttatik ugyan is, hogy a Kápolna 1520-ban csudálatos módon Kalocsáról tétetett által, hogy a Török berohanás elöl a le­rombolást kikerülje, és valóban hogy a Kápolna mai napig is mint egy a mai helyere téve alap nélkül létezik; bizonyítja azon hitelyes vizsgálat, mely 61 N.Méltóságú 62 Volkra Veszprémi Püspök 63 által több Egyházi és világi kikül­döttek jelenlétében tétetett, mely visgálat sit 1715-ben irásba tétetett le. - Ugyan ezen nevezett Veszprémi püspök Ő Msga 64 által 1716 ik évben adatott által kü­lönben már sok éveken átt elhagyatott Kápolna a most is birtokló Sz. Ferenczi Szerzetnek, kik is a nevezett Kápolnához 1719 ik évben sár és fából zárdát építettek, de ez 1723 ik évben tövig elégvén, a most fenálót 1725 ik évben kezdet­ték szilárdabb anyag (téglából) építni és 1747 ik évben a Templommal együtt befejezték, mely évben a Templom O Méltósága Bíró István Veszprémi püspöktől felis szenteltetett, és plébániává alakitatva a Zárda Elöljáró mint törvényes Plé­bános ünnepélyesen bevezettetett. 65 Nevezetesbb helyek: a határ éjszaki részén az úgynevezett Köpi mező, mely jelenleg szántó föld és rétekből ál, e tájon a népmonda szerint régentebb falu vagy nagyobb tanya létezett, hol még máig is láthatók a lakásul használt pincze alakú föld lyukak és emberi kéz által alakított földhányások (halmok) az e tájon lakókat köpi kopaszoknak nevezték. 66 A községtől éjszakra körülbelöl 800 lépésnyi távolban két völgy közt emelkedő hegyen a népmonda szerint szinte létezett egy kápolna, mely helyen 59 A szó áhítatot jelent. 60 A község neve valószínűleg az András becéző nevéből alakult. Először 1208-ban olvashatjuk oklevélen a község nevét, Anduch alakban. (Várkonyi, 31.; Andocs, 34-35.) 61 Kihúzva: et. 62 Nagyméltóságú. 63 Volkra Ottó János (1665-1720) 1710-től haláláig volt veszprémi püspök. (Pfeiffer, 62-63.) 64 Méltósága. 65 A templom és az andocsi ferencesek történetéről lásd: bővebben: Csóti Csaba: Andocs. 66 Köp középkori falu neve először 1229-ben fordul elő, Villa Cup néven. (Somogy vármegye 36.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom