Pesty Frigyes: Somogy vármegye helynévtára - Fontes Comitatus Simighiensis 1. (Kaposvár, 2001)
Somogy vármegye helynévtára
4. A' községnek valamint nevét úgy eredetét ís homály fedé. Ős régiségét tanusitja egy a' ref. egyháznál most is még használatban levő Urvacsorai kehely melyen 1685 év metszve látható, melynek szereztetéséről ugyan a' ref. anyakönyvben bejegyezve következő adatok találhatók. 574 Szűcs Gergely nevű hetesi hajdani fiatal polgár legény robotban teljesitett uradalmi kaszálás közben a jelen volt kemény természetű hajdútól sérelemmel illetve, 575 azt kaszájával súlyosan megsebesitette, minek következtében megugrott. Később ennek gyermekei hazájuk és vallásuk iránti kegyelettől indíttatva küldöttek Debreczenből az egyháznak a' fent nevezett kehelyt. E' történetnek, önként érthető, hogy 1685 év előtt legalább is 40-50 évvel elébb kellett megesni, a' mi világosan mutatja, hogyha a' reformatio is akkor már virágzott Hetesen, magának a' községnek ősréginek kell lenni, 's már akkor Hetesnek neveztethetett, mert a' kelyhen is igy van kitéve: HETEI egyház számára, az S betű hihetőleg metszési hibából maradván ki. 5. Népesitetésének honnanságára nézve, t.i. hogy magyar ős településnek kell lenni, a' fentebbiekből véleményezhető. És hogy népes község lehetett hajdan, erről tanúskodik régi temetkezési helye, mely a' most is feltalálható nyomok után Ítélve nagy kiterjedésű lehetett. 6. A' község neve eredetéről a' szóhagyomány azt mondja, hogy ez a' község a' Tatár járás előtt oly nagy kiterjedésű 576 volt mikép csak varga-mester' 366 lakott volna benne, de ekkor annyira elpusztult, hogy csak hét ház maradt volna meg épségben, 's hogy ettől nyerte elnevezését. 577 7. A' község határában következő topographiai nevek fordulnak elő: a' községtől éjszak keletre Gyöpimező, szántóföld. Földhid, vizenyős rét, szántó földekkel körülvéve. Mogyorós, erdő, hajdan puszta. Hidasi mező, most jótermő szántóföld, hajdan erdős puszta volt. 578 Méhesi rét, a' községtől éjszakranyugatra, 579 vizenyős rét, hajdan az uradalomnak nagy kiterjedésű gyümölcsfákkal beültetett méh-tenyésztése űzetett itt. Nagy kerülő, 580 emelkedett helyű szántóföld, berkes rétekkel körülvéve. Futtató, szántóföld és legelő, a' községtől éjszak nyugotra, 1847 előtt ezen a réten a' Somogy megyei lótenyésztőtársaság évenként lófuttatást tartott. E' mellett éjszakról a' Csombárd és Csoknyai határnál egy lapályos rét Torkosrekesztő, 581 dombos 574 A település első okleveles említése 12634)ól származik (Hethys). (Somogy vármegye, 76.) 575 Ti. volt. 576 Kihúzva: lett. 577 A település neve valószínűleg régi magyar személynévből ered, melynek alapja a hét számnév lehetett. (Várkonyi, 37.) 578 A középkorban Hidas falu volt, mely szerepelt az 1332-1337. évi pápai tizedjegyzékben. (Somogy vármegye, 77.) 579 Ti. északnyugatra. 580 A hagyomány szerint ez a terület az uradalomé volt, a falusiaknak meg kellett kerülni, nem mehettek keresztül rajta. (Somogy megye földrajzi nevei, 428.) 581 Ma településrész Mezőcsokonya területén. (Somogy megye földrajzi nevei, 414.)