Szántó László: A Kaposvári Városi Tanács testületi üléseinek napirend-katalógusa 1950-1990 - Somogy megye múltjából. Segédletek 2. (Kaposvár, 2005)

2. A Kaposvári Városi Tanács szervezettörténete

1985 - 1990 Bár a kortársak még nem tudhatták, 1985. június 8-án az utolsó tanácstag­választásokat rendezték meg. Ezt megelőzően kisebb reformokat vezettek be a po­litikai rendszerben, így a választások tekintetében is. Új választójogi törvényt al­kottak - 1983. évi III. tv. -, amely előírta legalább két jelölt állítását az országgyűlési és a tanácstag-választások során egyaránt. A tanácsok tekintetében újraszabályoz­ták a megválasztható tanácstagok számát, amely szerint az 50-150 000 lakosú váro­sokban legfeljebb 81 tagot választhattak a szavazók. További újdonság a pótképvi­selői és póttanácstagi státusz bevezetése, vagyis az a jelölt volt tekintendő ilyen­nek, aki a győztes mellett még elnyerte a szavazók legalább egynegyedének támo­gatását. Tanácstagi hely megüresedése esetén a póttanácstagot teljes jogú tanács­tagnak nyilvánította a tanácsülés. Kaposváron 75 tanácstagi választókerületet alakítottak ki, 72 amelyek közül egy esetben négy, 4 esetben pedig három jelölt közül választották meg a tanácsta­got. Hatvankilenc jelölt nyerte el a póttanácstagi státuszt. A június 25-én megtartott alakuló ülés nem változtatott sem a végrehajtó bizottság - 13 tag -, sem a tisztségvi­selők - 4 fő - létszámán. Miután a januári ülés alkalmával tanácselnöknek válasz­tották az addigi általános elnökhelyettest, így az alakuló ülésen újonnan megvá­lasztott elnökhelyettest jelölték ki általános tanácselnök-helyettesnek. A bizottsá­gok számát és szakmai jellegét, akárcsak az elnevezését, változatlanul hagyta az új tanácstestület. A tanács és tisztségviselőinek személyi összetételében ebben a periódusban is történtek változások. Az egyik elnökhelyettes fél év múlva 73 lemondott tisztségé­ről, s helyébe már nem is választottak újat, mert hamarosan kettőre csökkentették az elnökhelyettesek számát. 74 Ugyanekkor nyugdíjba vonult az 1971 óta hivatalban lévő vb-titkár, akinek a helyébe új tisztségviselőt nevezett ki a tanács. A ciklus befe­jező szakaszában, már a legutolsó tanácsülés utáni hónapban 75 köszönt le tisztéről az egyik elnökhelyettes, így az ő helyébe nem került új tisztségviselő. A ciklus ide­jén átlagos mértékben fordult elő a tanácstagok lemondása. Az 1989. évi utolsó tanácsülésen leköszönök helyett már nem is állítottak be póttanácstagot. A rend­szerváltoztatás második évének politikai eseményei szinte "elsodorták" a helyi ta­nácstestületeket, így Kaposváron nem voltak képesek 1990. május 9-e után határo­zatképes tanácsülést összehívni. Ezután csak a közigazgatás folyamatosságát fenn­tartó végrehajtó bizottság működéséhez hagyott teret a politikai helyzet alakulása. A Kaposvári Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága 1990. október 24-én tartotta utol­só ülését, amelynek egyetlen napirendi pontja a demokratikusan választott városi képviselők alakuló ülésének összehívása volt. 72 1985. január 30-i tü. jkv-e. A javaslat szóbeli előterjesztése során a tanácselnök nem indokolta, hogy miért éppen ezt a létszámot tartják megfelelőnek. 73 1985. december 17-i tü. jkv-e. 74 1986. június 4-i tanácsülésen módosították az SZMSZ-nek a tisztségviselőkről szóló részét. 75 1990. július 4-i vb-ülés jkv-e.

Next

/
Oldalképek
Tartalom