Gőzsy Zoltán: Hitbizományi iratok - Somogy megye múltjából. Segédletek 1. (Kaposvár 2003)
Hitbizományi iratok
HITBIZOMÁNYI IRATOK - JANKOVICH BÉSÁN - ÖREGLAK IV. 1. DOBOZ A Jankovich Bésán család horvátországi származású, régi nemesi család. Somogyban 1563 óta voltak birtokaik. István 1726-ban már tíz községben és 25 pusztán volt kizárólagos birtokos, ő az első a családból, aki részt vett a megyei közéletben. Meg kell említenünk Jankovich Lászlót, aki 1860-1862, illetve 18681886 között Somogy vármegye főispáni tisztségét töltötte be. A régió fejlődésében betöltött szerepe is közrejátszott abban, hogy 1885-ben elnyerte a grófi rangot. Ez az ág Szöllősgyörökön, a nemesi ág Öreglakon volt birtokos. Ebben, illetve a további három dobozban a P. 525./1915. számú polgári peres ügy iratai szerepelnek. Jankovich Bésán József 1914. június 20-án bekövetkezett halála után elsőszülött fia, Jankovich Bésán Gyula öreglaki lakos lett a hitbizományi javadalom birtokosa. Mindössze két évig volt birtokos, 1916-ban bekövetkezett halála után testvérére, Elemérre szállt a hitbizomány. Elemért azonban, mivel 1917-ben elhunyt, mint birtokost hivatalosan be sem tudták vezetni. A birtokosi cím Elemér fiára, Endrére szállt. A hitbizomány állapotát nagyon megviselték az első világháborút követő gazdasági nehézségek. A folyamatosan felvett kölcsönök hatására fokozatosan és súlyosan eladósodott. A hitbizomány hitelezője a Pesti Hazai Első Takarékpénztár volt, amely peres eljárás útján igyekezett érvényt szerezni követeléseinek. Az eladósodás miatt zárlatot kellett elrendelni. A jelzálogos terhek rendezése céljából -1928. november 6-án kelt és 1938. június 21-én módosított kormányzói engedéllyel - a hitbizományi kötelék alól feloldásra kerültek ingatlanok, melyeket „hitbizományi ingatlan-értékesítés keretében" parcellázás útján eladtak. A hitbizományt az alábbi birtokok képezték: 1. Somogy megyében: Öreglakon, Kisberényen, Gamáson, Gesztin, Buzsákon, Somogyváron birtokrészek. 2. Baranya megyében: Dunaszekcsőn lévő ingatlanok. 3. Veszprém megyében: Gic községben lévő ingatlanok. 5. Verőce megyében: Netecs Lukács nemesi birtok, Budrovác, Turanovác, Szuhopolje községben lévő ingatlanok. 1.) P. 525./1915 polgári peres ügy iratai. 1- 103. 1. Előiratok: III.1877/359. számú peres ügy iratai. 1 /1. A Jankovich család öreglaki hitbizományának alapításával kapcsolatos iratok. Kérelem a hitbizomány felállítására, 1877. A hitbizományi oklevél másolata, 1877. A Jankovich család családfája (azt a két ágat tartalmazza, amelyek a hitbizománnyal kapcsolatban voltak).