Gőzsy Zoltán: Hitbizományi iratok - Somogy megye múltjából. Segédletek 1. (Kaposvár 2003)
Hitbizományi iratok
dés teljes épségben tartásával átruházta Zahoránszky János magyarlukafai 74 lakosra." A Zahoránszky Jánossal kötött megállapodás. 111. Festetics Kristóf jelzi a hitbizományi bíróságnak az O. F. B. eljárása során a hitbizomány állagán eszközöltekkel kapcsolatos észrevételeit. 112. Az 1927. szeptember 23-án tartott meghallgatás jegyzőkönyve. Festetics Kristóf kezdeményezte egyes gazdasági épületek törlését a leltárból, feljogosítva ezáltal a hitbizományi birtokost arra is, hogy a földreform során történt igénybevétel miatt feleslegessé vált vagy a részben az idők folyamán, részben a szerb megszállás alatt elpusztult épületeket lebonthassa vagy területükkel együtt elidegeníthesse. Barabás Ernő hitbizományi bíró vezetésével és Bien Dávid szakértő részvételével felmérték az épületeket, és azt állapították meg, hogy a „meglévő gazdasági épületek sokkal nagyobb számban és méretben vannak meg, mint amennyit és aminő méretűt a gazdaság gondos, célszerű és okszerű vitele megkíván. Ezért javasolják egyes építmények lebontását vagy eladását. Festetics Kristóf kérvényezi a hitbizományi bíróságtól, hogy az említett épületeket töröljék a hitbizományi leltárból. 115. Vásárosbéc, Somogyhatvan, Somogyapáti, Somogyviszló, Poklosi, Alsó visnye községek megváltási ügyével foglalkozó iratok, 1928. 116., 121. Festetics Kristóf kérvénye 109 darab, egyenként 160 pengő névértékű Szigetvár-Kaposvári helyi érdekű vasúti részvény hitbizományi letétül való elfogadása tárgyában. 118. Festetics Kristóf és Strublits Mátyás közötti per iratai, 1928. 123. Festetics Vilmos lemond hitbizományi gondnoki tisztéről, mivel Festetics Kristóffal perben áll, 1929. 125. Festetics Domonkos mint legközelebbi hitbizományi várományos tudomásul veszi Festetics Vilmos lemondását. A hitbizományi bíróság Hoyos József németladi lakost nevezi ki hitbizományi gondnokul, 1929. 126. Hoyos József tudomásul veszi hitbizományi gondnokká való kinevezését. 132. A hársfapusztai bérlet Botykai Jánosra való átruházása, 1930. A Bíró József mint átruházó és Botykai János mint átvevő között megköttetett „Haszonbérlet - átruházási szerződés". 135. A hitbizományi gondnok hozzájárul az átruházási szerződéshez, 1930. 137. Hoyos József lemond hitbizományi gondnoki tisztéről a haszonélvező személyében történt változás miatt, 1931. 138. Festetics Kristóf és Festetics Domonkos között 1931. július 6-án létrejött egyezséggel foglalkozó iratok. 139. Festetics Sándor dégi lakos elvállalja a hitbizományi gondnoki tisztet, 1931. 140. Az 1931. augusztus 5-én tartott hitbizományi tárgyalás jegyzőkönyve. Más iratban iharosberényi (Csicsó-puszta) lakos.