Récsei Balázs: "...mert nem a térben, hanem az időben léteztek..." Kaposvár utcáinak, tereinek (n)évtörténete - Somogyi Almanach 55. (Kaposvár, 2016)

II. Kaposvár utcáinak, tereinek (n)évtörténete

85. Füredi utca A város egyik legrégebbi utcája. Már a 18. századi térképeken is ábrázol­ják. A kelet-nyugati irányú országutakról erre lehetett északra tartani, illetve az észak-déli útvonal mentén alakult ki. Kaposvár 1862-es telekkönyvi térképe már Füredi utca néven ismeri, amely folytatódott a Füredi útban. Az 1870 elején tar­tott népszámlálásban is Füredi utca a neve, amely megnevezés mindmáig hasz­nálatban van. 1870-ben már 41 lakóház állt benne.258 259 Az utca az 1870-es években rajzolt várostérképen a mai Béke utca-Arany János utcai kereszteződésig tartott. A város lakosságszámának és épített környezetének növekedésével ez az utca is több ütemben növelte hosszát. Elnevezése irányjelző: az utca a korábban önálló település, Kaposfüred irányába tart. A Füredi utca nem tévesztendő össze a mai Kaposfüredi úttal! Kaposfüred Kaposvárral való 1970-es egyesítése után adták a korábbi község három utcájának egységesen a Kaposfüredi út nevet.260 névtelen utcát, amely a Tüskevári fürdő, és az akkori Lewin Samu - ma Óvoda- utca között húzódott, Fürdő köznek nevezte el.258 Nevében így fenntartja az egykori úgynevezett Tüskevári fürdő/strand emlékét. 86. Gábor Andor tér A Kaposvári Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága 1958 októberében a So­mogy Megyei Tanács VB Építési és Közlekedési Osztálya vezetőjének javaslatára a Somogy megyei származású Gábor Andorról nevezte el a Damjanich és Hu­nyadi János utca találkozásánál kialakult új teret.261 Gábor Andor (1884-1953) a Somogy megyei (Rinya)Űjnépen született Gre­iner családnévvel, amit 1913-ban magyarosított. Újságíróként, szerkesztőként dolgozott, emellett költő és író is volt. Érdekesség, hogy ez az erősen baloldali személyről elnevezett térnév a 20. század végi antikommunista jellegű átkeresz- telési hullámot túlélte. 258 XXIII. 516. Kaposvári Városi Tanács iratai. A végrehajtó bizottság 1959. április 2-i ülése. 91/1959. (IV. 2.) VB sz. h. 259 IV. 446. Somogy Vármegye Népszámlálási Bizottságának iratai. Kaposvár tabellái. 260 XXIII. 516. Kaposvári Városi Tanács iratai. A végrehajtó bizottság 1972. február 2-i ülése. 35/1959. (II. 2.) VB sz. h. A kaposfüredi Kossuth Lajos, a Petőfi Sándor és a Vörös Hadsereg utca kapta közösen a Kaposfüredi út nevet. 261 XXIII. 516. Kaposvári Városi Tanács iratai. A végrehajtó bizottság 1958. október 11-i ülése. 409/1958. (X. 11.) VB sz. h. 85

Next

/
Oldalképek
Tartalom