Szili Ferenc: A hatalom és az erőszak természetrajza a XVIII-XIX. századi somogyi panaszlevelek tükrében - Somogyi Almanach 54. (Kaposvár, 1997)

2. A levéltári források elemzése

erkölcstelen élete meghatározta a szűkebb közösség erkölcsi állapotát. A protestánsok üldözését a zsidókkal szemben alkalmazott diszkriminációt nem általában, hanem konkrétan személyre szólóan megismerhetjük. És azt is, hogy mit jelentett a hit a kor emberének, miért ragaszkodott ahhoz az üldöztetések ellenére is. Bár a vallási sérelmeket többnyire a protestánsok és a zsidók szenvedték el, de találunk ellenpéldát is. A bűntények, a rablások és a fosztogatások révén megismerhetjük a bűnözés formáit és magukat a bűnözőket, az eldurvult pásztorokat, a szökött katonákat, az igazságszolgáltatást, és az ítéletek szigorát. Az utolsó fejezetben a közösségek és a jobbágyfalvak sérelmeit is felvázoltuk. Megismerhetjük a földesurak túlkapásait, a katonaság garázdálkodásait, az elviselhetetlen adóterheket, a kollektív büntetéseket. A nép hitét az igazságban, amelyet alispánnál, főispánnál, főbírónál keresnek és végül közzétesszük a királynak írt panaszleveleket és azoknak kalandos viszonyok között Bécsbe juttatását. Vajon kik írták a panaszleveleket, amelyeknek a száma olyan tetemes, hogy panaszfalat lehetne belőlük építeni? A panaszosok túlnyomó többsége ekkor még iskolázatlan volt és analfabétának számított. Még a falusi bírók és az esküdtek - a falu vezetői - sem tudtak írni, nevük után keresztet tettek. A levelek írói a névtelenség homályában maradtak, mivel minden okuk megvolt, hogy kilétüket eltitkolják. A hatalom birtokosai - minden szinten - ellenségnek tekintették mindazokat, akik a kiszolgáltatottak sérelmeit megfogalmazták és az illetékesekhez eljuttatták. Ezek az írástudók, akik a néppel együtt éltek, rendszerint az uradalmak alkalmazottai voltak, közülük nem egy maga is sérelmet szenvedett. De soraikban megtaláljuk a néppel együttérzo papokat, jegyzőket és a tanítókat is. Akik általában árnyaltan fogalmaztak, a kiváltságosok elvárásait figyelembe vették, bosszújuktól joggal tarthattak. A levelek stílusa az utókor emberének alázatosnak tűnik, de akkor ez a jobbágyoknak természetes magatartása volt, polgári öntudattal még nem rendelkeztek. Ezért ügyeltek a hangnemre, a tekintélytiszteletre és a kor követelményeire. A levelek között találunk bátor, öntudatos hangú kérelmeket is, amelyekben a vezetők kötelezettségeire hívják fel a figyelmet. A panaszosok a levélírók anonimitását tiszteletben tartották, jótevőjüket sohasem szolgáltatták ki a helyi hatalomnak, amely nem egyszer nyomozott, a tetteseket kutatva. Nagy kockázatot vállaltak azok, akik a földesúri és a megyei hatalmasságokat megkerülve panaszleveleiket egyenesen a királynak küldték el, a legbátrabbakkal, a szinte már rebellisnek számító jobbágyokkal. Ha a levélíró személye gyanúba került, vagy ismertté vált, abban az esetben egy megyével odébb