Bősze Sándor: „Az egyesületi élet a polgári szabadság…” Somogy megye egyesületei a dualizmus korában - Somogyi Almanach 53. (Kaposvár, 1997)

III. Somogy megye egyesületei a kisebb időmetszetek tükrében

A négy, a szakmai önképző körök csoportjába tartozó egyesületből kettőt a megyei közigazgatásban dolgozó jegyzők és körjegyzők alakítottak. A népoktatási törvény bevezetésének mozgalmas éveit a tanügyi szerveződések terén 1872 és 1878 között egy igen komoly méretű megtorpanás követte. 106 Az ezután megindult fejlődés pedig már nem érte el a kezdeti méreteket. Az egyházak is megpróbálták veszteségeiket pótolni, s a nyolcvanas években felekezeti tanítókölök létrehozásával kísérleteztek. Ebbe a sorba illett bele az 1878-ban alakult Somogy Megyei Református Tanítóegylet Csurgói Köre. A kulturális egyesületek további gyarapodása már egyenletesebb képet mutatott. Szépszámú, 11 olvasókör jött létre. A Csurgói Járási Népnevelési Egyletet és a Kadarkúti Népnevelési Egyletet is e periódusban szervezték meg. A társadalmi igényeknek megfelelően, a történelmi múlt ápolására, a közgyűjtemények létrehozására számos társadalmi egyesület alakult az országban. Kaposváron 1879-ben alakították meg a Somogyvármegyei Régészeti és Történelmi Társulatot, melyet „...nagy lelkesedéssel...igazi jóakarattal, de gyenge előkészülettel alapítottak, nagy feladatot tűztek a társulat elé,...nem csodálható tehát, hogy alapításának harmadik évében... még mindig a kezdet nehézségeivel küzdött." 107 Működése később is akadozott, majd az egyesület másfél évtizedes fennállás után megszűnt létezni. A polgári életmód terjedését mutatja, hogy a reformkori gyökerekkel rendelkező Kaposvári Nemzeti Kaszinó és a korábban, az 1867-1877 között alakult hét mellett újabb 6 társasági egylettel gyarapodott a tár­saskörök és a kaszinók száma. Bár ez utóbbiak csak a nevükben tudták utánozni az arisztokrácia megyeszékhelyen lévő egyesületét. Az 1870-1880-as évek fordulóján három segélyező és négy közhasznú egyesület kapott belügyminisztériumi engedélyt. Ez utóbbi kategórián belül kettő ismét tüzoltócgylct volt. A következő hatéves ciklusban, 1882-1887 között, alapították a dualizmus kori egyesületek 3,94 %-át (1. táblázat). Az egy évre eső alakulások átlaga az előző periódusokhoz képest alacsonyabb volt. Évente mindössze 3 (1882. 1886, 1887)- 9 (1884) alakulást regisztráltak a nyilvántartások. A harmadik időszakban az egy főre eső egyesületalakulások mutatója is — 11 473 — rosszabbnak mutatkozott a korábbiaknál (2. táblázat). A megye településeinek 7.44 %-ában vagyis 23-ban jeleztek új egyesületeket. A legtöbbet, tízet a Csurgói járásban vetlek lajstromba. Ugyanakkor a Kaposvári járásban pedig senki sem folyamodott új alapszabály engedélyezéséért. Somogy egyesületi hálózata is csekély mértekben sűrűsödött (5. térkép). 106 Kelemen, 1980: 321. p. 107 Gönczi: 7. p.

Next

/
Oldalképek
Tartalom