Bősze Sándor: „Az egyesületi élet a polgári szabadság…” Somogy megye egyesületei a dualizmus korában - Somogyi Almanach 53. (Kaposvár, 1997)
II. Az egyesületkutatás lehetséges forrásai
Az egyesületek működéséről eddig is publikációk sora készült el. Néhány olyan frekventált típus — mint például a gazdasági egyesületek, a munkásegyesületek, a olvasókörök, az antiszemita egyesületek, a sportkörök stb. — több ízben kaptak helyet a történeti szakirodalomban. A gazdakörökről szintúgy sűrűn történt már említés. Mindazonáltal számos olyan egyesülettípust ismerünk, amelyről már jóval kevesebb adatot olvashatunk. Miután az egycsülettörténetkutatás feladata nemcsak abban merül ki, hogy a vizsgált egyletet, vagy azok valamilyen csoportját egyszerűen leírja, hanem egyúttal az adott korszakban árnyaltan el is helyezze, a bőséges hely- és köztörténeti irodalmat is szükséges átforgatni. Mivel közismert tény, hogy a levéltári iratok közt — beleértve az Országos Levéltár belügyminisztériumi Pondjait is — nincs olyan irategyüttes, mely hiánytalan lenne, erősen felértékelődik a különféle — amúgy persze sokszor pontatlan — országos és helyi statisztikai kiadványok szerepe. A korszak két legismertebb és legteljesebb magyarországi statisztikai munkája csupán egy rövid periódusra használható. E munkák és a megjelent feldolgozások — a csekély számú kivételtől eltekintve —, valamint a különböző helyi és országos címtárak — így az 1988-ban megjelent, Pór Edit szerkesztette, hiánypótló, országos adattár is — az egyesületi fogalom eltérő értelmezése folytán nem tartalmaznak minden egyesületet. Sok egycsülcttörténcti munka szerzője, összeállítója ugyanis nem vette magának azt a fáradságot, hogy legalább az általa regisztrált szervezete körét definiálva adjon valamiféle egyleti fogalom-meghatározást. Éppen ezért szükséges fokozottabb mértékben felhasználni mind a korabeli, mind a jelenkori jogtörténeti kutatások eredményeit. Az egyesületek hétköznapi életének feltárásában szintén elengedhetetlenül fontosnak tartjuk fellelhető aprónyomtatványok (plakátok, meghívók, programok, tagkönyvek stb.) és a helyi sajtó feldolgozását.