Szita László: Somogy megyei nemzetiségek településtörténete a XVIII-XIX. században - Somogyi Almanach 52. (Kaposvár, 1993)
A nemzetiségi falvak lakosságának további migrációja. A gazdasági-társadalmi mobilizáció néhány vonása a 18. század második felében - Nemzetiségi népesség a hatvanas években
Nemzetiségi népesség a hatvanas években 1761-ben a megye adóösszeírása, 1767-től az úrbéri viszonyok országos rendezésének során keletkezett iratok, bőséges forráscsoportokat adnak a településszintű kutatáshoz. Sajnos, mint korábbi forrásainknál hangsúlyoztuk, nem fogják át hiánytalanul az egész vármegyét, így továbbra is fő fejlődési vonulatokat, tendenciákat tudunk megfigyelni, s különböző összegezéseket, számításokat nem végezhetünk cl. Meg kell elégednünk a településhálózatban előbukkanó nemzetiségtörténeti adatok egyszerű leírásával. Bőszénfa, Dr. Spenger Mária: „A Festetics család Somogy megyei német telepítései a XVIII. sz.-ban c. kéziratában (SML B. 1022.) a német telepítést 1761-1767 közötti időre datálta. Szentlászló, Boldogasszonyfa, Szigetvár, Aracs, Péterhida, Barcs, Potony, Tótújfalu falvakra tartalmaz fontos új adatokat, amelyek a megyei képhez kiegészítéseket jelentenek. A Dráva mente összeírása a horvátság migrációjára, helyzetére ad némi kiegészítést, az úrbéri tabellák vizsgálata elsősorban azt tette lehetővé, hogy a háromnegyedszázados népességfejlődés nemzetiségi vonatkozásait kontrolláljuk. Továbbá a német, horvát, szlovák, vend lakta települések úrbéri viszonyait, a telek- és vagyoni helyzetet megállapítsuk, összehasonlítva az egykorú magyar települések fejlődésével. Az összcírókkal haladva, az alábbi falvakban lévő helyzetet kívánjuk röviden, utalásszerűén bemutatni: Bőszénfa teljesen magyar falucska, kilenc háztartást írtak össze, figyelemre méltó az állatállomány gyarapodása. Az úrbéri tabella is rögzíti c fejlődést. A húszas években a szláv lakosság elvándorlása következtében magyar településsé vált. Szentlászló nagyot fejlődött a századfordulóra és azt követő évtizedekre. Fél évszázadon át négy háztartást láttunk, két magyar és két horvát család jelentette a folyamatosságot. Az 1740-cs években nagyarányú telepítés történt, húsz zsellérháztartást írtak össze, a kontinuus két bosnyák és magyar jobbágycsaládon kívül. Az úrbérrendezés idején már harminc család élt a településen. Boldogasszonyfa német telepítése, amely forrásainkban most jelenik meg először, lehetőséget ad a szakirodalom tévedéseinek korrigálására. A szerzők eléggé hozzávetőlegesen adták meg e nagy jelentőségű eseményt. 20 A telepítés 1760-61-ben történt. „Neo ínpopulata Possessio Ín Boldogh Assz on yfa" c. rész az összeírásban a magyar lakosok után harmincegy zsellérháztartást regisztrál. A falu első német telepesei tehát a következők voltak: Joannes Schmid(t), Johannes Edlemann, Balt(hasar) Héér, Peter Paiszler (Pajsler), Johannes Voller (Völler), Adam Ajn inger, Jacob Szedier, Thomas Rint, Anton Schichter, Georg Hanz, Sebastian Eninger, Landpolncr (Land Polner?), Johann Rözumfölder, Michael Herger, Johann Sitzmann (Szichmann, Sizman), Henrich Wincenz, Nicolaus Indmaj(o), Nicol(aus) Roth, Bonefacius Kajze(r), Michael Miller, Joseph Silling, Nicolaus Surg, Peter Vinczen, Pol Nicol(aus) Hajzer, Johannes Lomi, Andreas Herner, Mathias Fujzinger, Philipp Hüttner, Nicolaus Sveninger, Michaeies Roth, Ulrich Rezli, (Ritzl), Friederich Lahner (Lanerpoche?), Johannes Holzinger, Jo. Conrad Rauch. Az adószedő tisztviselő megjegyezte, hogy a betelepítettek nagyon szegények és nincs állatuk. Harmincnégy háztartásban mindössze négy ökör és 19 tehén volt az összes állat. Figyelemre méltó azon utalása, hogy mind jó dohánytermesztők.
