Szita László: Somogy megyei nemzetiségek településtörténete a XVIII-XIX. században - Somogyi Almanach 52. (Kaposvár, 1993)

A nemzetiségi lakosság betelepülése Somogyba. A török utáni migráció a Dél-Dunántúlon - A horvát, szlovák, vend nemzetiségi lakosság megerősödése az 1720-as években. Az újabb német telepesek

Szenna magyar jobbágyai mellé Szerdahelyről és Hetesről új magyar családok települtek.. 1736-ban készült Bábony és Torvaj újratelepítésének dokumentuma. 103 Bábony tizennégy jobbágy tel ékkel és három zsellérrel, Torvaj öt telkesjob­bággyal és három zsellérrel indult el újra a fejlődés útján. Torvajt szlovák lakosokkal a Lengyel uraság telepítette be. Mart. Drahos, Andreas Palenik, Georgius Svez, Paulus Hramsîk, Martinus Kollár, Georg. Hindicsek, Jan Hram­sik, Jan Priraha háztartásfőket regisztrálták. Az első öt telepes jobbágy; három zsellér volt. Rendkívül gyenge kondíciókkal érkezhettek. Alig rendelkeztek állattal. A szlovákság viszonyaival és betelepülésükkel később részletesen fog­lalkozunk. Sorsukról igen részletesen írt Schmidt János, a somogyi evangéli­kusság történetírója. 10 '' A 18. század első felében, az egykori Somogy megyébe, mint látható volt, nagy számban érkeztek bizonytalan jogállással jobbágyok, zsellérek. Magyarok legnagyobb számban. Horvátok és szlovákok, s végül németek. Az 1690­1720-as évekig figyelemre méltó számban szökött jobbágy- és zsellérnépesség költözött a vármegyébe. Alig találtunk azonban adatot arra vonatkozóan, hogy ebből származó konfliktusok keletkeztek volna. A népesség, a munkaerő hiánya az egész dél-dunántúli régiót jellemezte. Megakadályozhatatlan volt a külön­böző etnikumok állandó migrációja. A királyi és helytartótanácsi rendeletek végrehajtása elé nagy akadályok emelkedtek. Tolna, Baranya, Zala, Fejér megye birtokosainak érdeke fűződött a jobbágyi és szellér munkaerő lete­lepítésére. A harmincas évekig alig hallunk erőszakos visszatelepítésről. Gaz­dasági lehetőségek, morfológiai, földrajzi stb. viszonyok mellett az egykori faluhatárokban lévő nagymennyiségű szabad föld (jobbágytelkek kialakításának lehetősége) nagy vonzóerőt gyakorolt az állandó mozgásban lévő települőkre, s a földesurak, noha a megyegyűléseken a törvényes rendért külön intézkedé­seket támogattak, amely az elvándorlást elvben akadályozta, de a gyakorlatban tisztában voltak azzal is, hogy az érkezők telekhez juttatása az egyetlen lehe­tőség az élet megindítására. A húszas évek végétől mind nagyobb számú azon telepítési akciók száma, amelyek során engedéllyel érkezőket regisztráltak. A horvát betelepülők a harmincas években Szlavóniából, a vendek Mura vidé­kéről engedéllyel érkeztek. A húszas években megjelenő német telepesek szintén törvényes telepítési akció során kerültek a vármegyébe. A szlovákok hasonló­képpen. Az „egyéni települők" azonban valószínűleg szökött jobbágyok és zsellérek. Bár nincsen erre konkrét bizonyítékunk, mégis arra gondolunk, hogy a nagy utat bejáró és nagyon sok esetben rövid időn belül továbbálló vándo­rok, a kor legvállalkozóbb szellemű elemei, akik nem egykönnyen nyugodtak bele sorsuk kedvezőtlen változásaiba, s rendszerint továbbálltak. A falvak etnikai összetétele eléggé lassan alakult ki, a változást forrásaink alapján össze­állított kimutatásunk szemlélteti.

Next

/
Oldalképek
Tartalom